Családon belüli erőszak
A Fidesz is elhatárolódott saját képviselőjétől, Varga Istvántól, aki a családon belüli erőszakról szóló vitában úgy fogalmazott: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” A botrány nyomán a kormánypárt 180 fokos fordulatot tett, és immár támogatja, hogy a párkapcsolati erőszak önálló tényállás legyen a büntető törvénykönyvben.
NaEzAz: „180 fokos fordulatot tett a Fidesz”: pillanatfelvétel a ventilátorról. Látszik, hogy az eredeti véleményüket megfontoltan, széles körű tapasztalatszerzés után alakították ki!
orbi: Ez is színjáték. Vargának a szájába adták, mit kell mondania, amitől a Fidesz később elhatárolódott. Most megmutatják, hogy érvényesül a nép akarata.
tapasz13: A rendszer fenntarthatatlanságát jelzi, hogy egy alpári fideszes mondata egy részkérdésben kiváltja a 180 fokos fordulatot, míg az egész társadalmat érintő ügyek – a demokrácia leépítése, a sajtószabadság megszüntetése, a fékek és ellensúlyok felszámolása, az ország szétlopása – miatt nem robban ki tömeges tiltakozás.
beszakadt: „Gyermekeket vállalni, nevelni, családban élni nagy boldogság...” Biztosan. Csak hiányzik pár apróság: például táplálni, ruházni, taníttatni. A családon belüli erőszak elsősorban a mostoha gazdasági körülmények következménye. Csak törvényeket eszkábálva ezt nem lehet megoldani.
optizsiffin: A mai nők a létbizonytalanság és a kilátástalan jövő miatt nem szülnek, ami érthető. Bizonyított tény, hogy egy nő olyan párt keres magának, aki mellett biztonságban érzi magát. Vagyis domináns férfit (ami nem egyenlő az erőszakossággal). Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy mindig azt az egyedet választja a nőstény, amelyik a legerősebb, legdíszesebb. A mai világban nincsenek igazi férfiak, akikre a nők támaszkodhatnának. Ezt politikával befolyásolni nem lehet.
Lé Hűtő: Szüljetek mán, jányok! Köll a cseléd a birtokon! Addigra tán már az alkotmányban is benne lössz a zelső iccaka joga!
nagyonnagy: Elképesztő! A fiatalok zöme reményt vesztve igyekszik külföldre, ez a Varga meg a szülésről, a születendő gyerekszámról tart kiselőadást! Ha pedig mégis szülnek az itthon maradottak, az állásukba visszakerülni szinte lehetetlen. Kolduljanak, vagy kössék fel magukat?
bezzegh2323: Törvényekkel elég nehéz megszüntetni a családon belüli erőszakot. Neveléssel, szeretettel, a kulturáltsági fok emelésével lehet. A demokráciában, a társadalomban vannak betartandó íratlan szabályok.
Maki75: Már volt politikai vita tárgya a Btk. ilyen irányú módosítása, és nem lett belőle semmi. A családon belüli erőszak mi is? Testi sértés, amit a Btk. megfelelően szabályoz. Mi a különbség aközött, hogy az utcán kapok pofont, vagy otthon? Semmi.
fót: Óriási a különbség, hogy az utcán kapom-e a pofont, vagy otthon, ahol elvileg a legnagyobb biztonságban kellene lennem. Kedves bezzegh2323, milyen kulturáltsági fokról beszélsz, amikor kormánytagok és Fidesz-politikusok „ki a f...oznak”, sallereket osztogatnak, szemérmetlenül hazudnak, eltűrik az utcákon a zsidózó, cigányozó gárdákat, erővel akarják megoldani az iskolakerülést, leszállították a büntethetőség korhatárát. Nem biztos, hogy a „ki kinek köszön előre?” egyenértékű a családon belüli erőszak kérdésével. A családi erőszaktevők egy része nem a kocsmából hazatántorgó részeg bunkó, hanem a diplomás „úr”, aki biztosan kézcsókkal köszön a hölgyeknek, legfeljebb veri a feleségét. Nem mindegy az sem, hogy egy bárdolatlan pasas nem köszön előre, vagy éveken keresztül férji, apai, élettársi minőségben a négy fal között – szóban és tettekkel – terrorizál. Néhány megnyilatkozást figyelembe véve ezek szerint a magyar nők státusa kicsit alacsonyabb, mint a kutyáké. Mélyen elgondolkodtató, milyen az az ország, ahol kormányzati szinten ellenzik az abortusztablettát, és ahol a kormányzó párt szerint a nők frusztráltságára a legjobb gyógymód a rendszeres nemi élet.
Box Hill: Ausztráliában külön miniszteri szintű felelőse van a nők ügyének, és egy másik a családoknak. Magyarországon ez eddig egyetlen „demokratikus” kormánynak sem jutott eszébe.
laszlo01: Mint illetékes helyről tudjuk, havi 47 ezer forintból meg lehet élni! Ha így van, akkor erre az óriási összegre már legalább egy gyermek vállalható. Aki pedig harácsol, és már nettó 100 ezret is hazavisz, az igenis vállaljon minimum három gyereket! Nem lenne baj, ha a honatyák végre leereszkednének választóik, a „zemberek” közé.
sss: Ha a kommentelők (zömének) szülei is előbbre valónak tekintették volna az önmegvalósítást, az anyagi jólétet, a karriert stb. a gyermekvállalásnál, akkor ezek a kommentek meg sem születtek volna, mert a kommentelők meg sem látták volna a napvilágot. Ha nem vennék észre, éppen a nyugati világ egyik legfőbb problémája az elöregedés, a népességfogyás. Egyre több eltartott jut egy eltartóra, mivel az agyonemancipált nők nem hajlandóak gyermekeket vállalni. Az infantilis férfiak pedig anyukájuk szoknyáján ülnek, és eszükben sincsen megnősülni, pláne nem gyermekeket vállalni.
joey79: És tessenek mondani, mikor leszek kényszer-megtermékenyítve? Azok után nem is érzem meredek ötletnek, hogy nem ismerik el önálló jogi tételként a családon belüli erőszakot, hogy a kormányzati kommunikáció szintjén lettem egoista szinglinek nevezve, mert egyedül nem akarok gyereket vállalni, és megpendítették az abortusz teljes tilalmának lehetőségét. Gerinctelen, pökhendi, százéves álszentek döntenek nőket érintő kérdésekről, mérhetetlen arroganciával.
loland: Tisztelt hölgyeim! Azt a férfit, aki megüt egy nőt – akár családon belül, akár azon kívül –, a hímtagjánál fogva szeretném lógva látni. Persze az erőszaknak vannak nem csak fizikális megnyilvánulásai, de gondolom, a bántalmazott nőknek ezt nem kell bemutatni! Nyilvánvaló a politikusi hozzászólásokból, mit terveznek a kétharmadot birtokló urak az országgal, továbbá önökkel, kedves hölgyeim. Ezek szerint a népesség szempontjából is a mennyiség vált mérvadóvá. Pedig életünk minőségének javítása lenne politikusaink feladata. De, mint látható, erre magasról tojnak. Az, hogy családon belül bántalmaznak nőket és nagyon sok esetben gyerekeket is, ezek szerint már nem is olyan fontos.