Rekord: 267 millió forintért adta el egy burgundi bort
Minden korábbit messze felülmúló áron, 780 ezer euróért (mintegy 276 millió forint) kelt el egy hordó burgundi bor a világ egyik legrégibb jótékonysági borárverésén a franciaországi Beaune-ban, Burgundiában.
A 160. Hospices de Beaune karitatív aukción egy névtelenséget kérő kínai vevő ajánlotta meg vasárnap a korábbi rekordot kereken 300 ezer euróval meghaladó árat a vezértételért, egy 228 liter bort tartalmazó hordóért. Az új csúcs literenként 3421 eurós (1,2 millió forintos), palackonként 2708 eurós (975 ezer forint) árat jelent.
Az árverés bevételét teljes egészében a koronavírusos betegek életéért küzdő egészségügyi dolgozóknak ajánlják fel.
A korábbi, 480 ezer eurós rekord 2015-ban született, az azt megelőző - 400 ezer eurós - pedig 2010-ben.
A Hospices de Beaune jótékonysági borárverést hagyományosan november közepén tartják, az idei rendezvény megtartását előbb felfüggesztették, majd újra engedélyezték, végül december 13-ra halasztották.
A járványügyi előírások betartása céljából a korábbi 600 helyett idén csak 171 érdeklődő licitálhatott a helyszínen, a beaune-i vásárcsarnokban, a többiek online, telefonon vagy meghatalmazott útján vehettek részt az árverésen. A legdrágább tételt megvásárló kínai vevő is a Bichot kereskedőházon, az árverés hagyományosan első vásárlóján keresztül licitált.
Az aukción összesen 12,7 millió euró (4,5 milliárd forint) értékben keltek el márkás burgundi borok.
A Hospices de Beaune jótékonysági szervezetet 1442-ben alapította Nicolas Rolin, III. Fülöp burgundi herceg kancellárja a tartomány egy kisvárosában, Beaune-ban. A borárverés a burgundi borok legnevesebb aukciójává nőtte ki magát.
(MTI)