Bukás előtt

Sokan a bojkottot javasolták, de hát önkormányzati választás esetén ez kész öngyilkosság volna (igaz, a kollektív politikai harakiri, mint látjuk, egyáltalán nem áll távol a baloldaltól).

Én ezért azt hittem, hogy az ellenzék egy hatalmas karneváli heccet csinál az egész agyonmanipulált választási cirkuszból, fityiszt mutatva a kötelező komolyságnak és hazug álszentségnek. Irónia, polgárpukkasztás, a választók megnevettetése – lett volna ebben fantázia.

Az „Ice bucket video feat Ferenc Falus” a legprogresszívebb módon mutatott ebbe az irányba, röhögött is mindenki, aki látta. Gondoltam, majd ebben a stílben folytatják, teszem azt, Horváth Csabát benyomják az Édes életbe, hogy egy szál tangában szkanderozzon az ország Győzikéjével. Gy. Ferenc meg szakállas nőnek öltözve adja elő az Igazából szerelem betétdalát.
Biztos siker.

Csak hát elég hamar kiderült, hogy bár az egész ország vinnyog a nevetéstől az ellenzék produkciója láttán, ők ezt nem egészen így akarták. Vagyis hát ez az elementáris idiotizmus nem saját elhatározásból jött létre, hanem így sikerült. Mert ennyi van bennük.

Ettől persze a produkció vicc lett, csak igen rossz vicc. Most elsősorban a budapesti performanszról beszélünk, de hát ez a szerencsétlenkedés rávetíti árnyát az egész ellenzéki kampányra.

Pedig akiknek ez feladatuk, ismerték a szabályokat, a lehetőségeket és főként a tétet, ami Budapesten az EP-választás után tényleg elég magasnak látszott. Erre elkezdődik egy intenzív, félnyilvános turkálás a számba jöhető jelöltek között, majd kihúznak a kalapból egy alig ismert figurát, akit ímmel-ámmal támogatnak, majd két héttel a választások előtt visszaléptetnek. Nyilván az átgondolt, következetes, célirányos kampánystratégia jegyében.

A potenciális választó meg néz tanácstalanul. Ezekre kellene nekem szavaznom, kérdi a megrögzött, von haus aus baloldali szavazó, aki azért mégis csak szeretné tudni, hogy konkrétan miért is támogatja ezt a brigádot. Azt meg már le sem merem írni, hogy mit gondol az a budapesti polgár, aki ugyan nem baloldali, de nem ellensége a szabadságnak, s ezért tökéletesen elege van NER-ből, centrális erőtérből, illiberális tohuvabohuból, s legszívesebben az egész uralkodó bagázst elküldené a rezsiharcos bánatba.

Csak hát ez a baloldal még a „hogyan-csesszük-el-saját-jelöltünk-esélyeit-rekord-idő-alatt” felzetű akcióra is rá tudott tenni azzal, amilyen kényszeredett és bornírt módon léptek vissza Bokros javára. Önmaguknak is ellentmondó, elképesztő badarságokat összehordva.

Mert ugyan mi lenne azzal a baj például, hogy Bokros jobboldali jelölt? Hát nem éppen a mesterségesen kikényszerített frontvonalak jó értelemben vett áthágásának lehetne példája, ha a baloldal fel tudna sorakozni egy szakmailag tökéletesen felkészült, demokratikus elkötelezettségét bizonyított jelölt mögé?

De ennek sincs jelentősége, mert az egész választás nyilvánvalóan lefutott ügy. A magát baloldalnak nevező konglomerátum éppen most, a szemünk előtt játssza el az utolsó esélyét is annak, hogy valamilyen szinten tényező maradjon a politikai térben.

Ez a baloldal intellektuális-gondolati felkészültségét, erkölcsi vértezettségét tekintve egyenként és összesen is tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bármilyen alternatívát kínáljon a ma regnáló, velejéig romlott és retrográd hatalom ellenében. A legnagyobb probléma ezzel a társasággal éppen az, hogy politikai-szervezeti betagozódottsága révén (a nyilvánosságban, a politikai mezőben) gátolja annak lehetőségét, hogy egy új szemléletű, friss ellenzéki szerveződés lábra kaphasson.

És, mivel az egzisztenciális önérdek nagyúr, még hosszú ideig ezeket a tökéletesen lejáratódott, hitelüket vesztett figurákat fogjuk látni a baloldali térfélen, amint előkészítik, majd túlélik a következő orbitális politikai bukást.