A brazil hadsereg elvesztette a hírszerzést

A hadseregtől a kormány hatáskörébe kerültek a titkosügynökök.

2023. március 3., 07:55

Szerző:

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök csütörtökön rendelettel kivonta a hadsereg ellenőrzése alól az Abin hírszerzési ügynökséget, és a kormány hatáskörébe utalta.

A döntés hátterében az áll, hogy január 8-án, a baloldali államfő beiktatását követően a Jair Bolsonaro radikális jobboldali volt elnök választási veresége miatt tiltakozó több ezer tüntető megrongálta és kifosztotta az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság épületét.

Lula a történtek miatt elrendelte az államfői palota dolgozóinak átvilágítását, és több katonai tisztségviselőt felmentett posztjáról. Bolsonaro ugyanis számos katonatisztet nevezett ki a kormányzati intézményekbe.

Az Abin a hírszerzés mellett kém- és terrorelhárítási feladatokat is ellát. Eddig az úgynevezett Intézményi Biztonság Kabinetjéhez (GSI) tartozott, amelynek élén egy tábornok állt. A GSI egyebek között a Palácio do Planalto elnöki palota, és Bolsonaro idején az államfő személyes biztonságáért is felelt. Lula azonban úgy döntött, hogy ez utóbbi feladatokat a brazil szövetségi rendőrség hatáskörébe utalja.

(Képünk illusztráció: Jair Bolsonaro volt brazil elnök támogatói megtámadják a katonai rendőrség egyik járművét a brazíliai Planalto elnöki palota előtti összecsapások során 2023. január 8-án. Fotó: Sergio Lima / AFP)