Bravúros megoldások

2015. február 13., 11:59


Ott volt még a téli koncertek visszatérő nagy ellensége, az influenza.

Számos okunk van rá, hogy szeressük a Liszt Ferenc Kamarazenekart – és mi jó ideje élünk is ezzel a lehetőséggel. Az okok közül néhány, teljesség igénye nélkül: a tehetségükért, az elhivatottságukért, a közönség és a zeneszerzők iránti tiszteletükért, a játék közben belőlük áradó örömért és azért, hogy minden helyzetben képesek feltalálni magukat. Utóbbit volt lehetőségük gyakorolni az elmúlt héten is, zeneakadémiai koncertsorozatuk negyedik állomásán. Rolla János, a zenekar művészeti vezetője eleve bravúrestet szervezett a műsor összeállításakor. Valamennyi felhangzó darab virtuóz előadót kívánt: Felix Mendelssohn h-moll vonósszimfóniája (No. 10) éppúgy, mint a tizenkét-tizenhárom éves gyerekzseni másik – később megtagadott – bravúrdarabja, a d-moll hegedűverseny. Hogy Saint-Saëns Bevezetés és rondó capricciosójáról már ne is beszéljünk. (Ha nem beszélünk is róla, annyit azért meg kell jegyeznünk vele kapcsolatban, hogy itt a vonószenekari átiratról van szó.) Utóbbi két művet a Magyarországon (is) egyre népszerűbb Ning Feng és egy 1721-es Stradivari közreműködése tette még emlékezetesebbé – és a zenekar számára komoly kihívássá. Nehéz egy ilyen technikájú szólista ráadásai után megszólalni: Csajkovszkij Firenzei emléke szinte megnyugtatásul hatott – még akkor is, ha itt szintén egy vonószenekari átiratot hallottunk az eredetileg hat hangszerre írott műből.

De ha mindez még nem lett volna elég, hát ott volt még a téli koncertek visszatérő nagy ellensége, az influenza: nemcsak néhány szék maradt, fájdalom, üresen, hanem a jelenlévők nagy része is csak visszatérő köhögőrohamok mellett volt képes végigülni az estet – nem egyszerű ilyenkor kordában tartani a zenekart. Hát még akkor, ha valaki (épp a Csajkovszkij-mű harmadik tétele után) váratlanul kidől a zsöllyéből, levegő után kapkodva. A kényszerű szünet és az időben érkező orvosi segítség után Rolláék rátettek még egy lapáttal: jogosan, felszabadultan zúgott a vastaps a megérdemelt ráadás után.

Balogh Károly

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.