Borzalmas baleset: megtalálták a 13. áldozatot

Megtalálták a hét elején Donyeckben történt bányaszerencsétlenség tizenharmadik halálos áldozatának holttestét szombat este - közölte az ukrán szénipari minisztérium.

2009. június 14., 05:54

Ő volt az utolsó bányász, akinek a sorsáról nem tudtak semmit a baleset után.

A Szkocsinszkij bányában mintegy ötvenen dolgoztak a föld alatt, amikor hétfő délelőtt mintegy 1300 méteres mélységben bekövetkezett a gázkitörés. A műszakban dolgozók közül harmincnyolcnak sikerült a felszínre jutnia. Az áldozatok megfulladtak, vagy az összeomló tárna romjai között vesztették életüket.

Az erős metángáz-koncentráció miatt a legveszélyesebb ukrajnai bányák között nyilvántartott Szkocsinszkijben már több halálos baleset történt. A legsúlyosabb a 2004. áprilisi szerencsétlenség volt, amelyben 63-an haltak meg és 51-en sérültek meg - írta az MTI.

Ukrajnában sok a baleset a részben még a XIX. században kialakított bányákban, amelyeket a szovjet korszakban kevéssé korszerűsítettek. 2007-ben több mint száz bányász vesztette életét bennük, tavaly pedig tucatnyian haltak meg gázrobbanások miatt.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.