Bombafenyegetés miatt riasztották a Brit Királyi Légierőt a kenyai légitársaság Londonba tartó gépéhez
Kiderült miért kellett másik repülőtéren leszállnia a Kenya Airways Boeing 787-esének Londonban.
Mint arról korábban beszámoltunk: a Brit Királiy Légierő elfogta a Kenya Airways Nairobiból London Heathrow-ba tartó Boeing 787-esét és a London–Stansted repülőtérre terelte azt.
A brit védelmi minisztérium azóta azt közölte a BBC-vel, hogy
„Ma délután felszálltak a Brit Királyi Légierő vadászrepülői, hogy megvizsgáljanak egy polgári repülőgépet, amely az Egyesült Királyság felé közeledett. A polgári repülőgép – melyet a vadászépek a Stansted repülőtérre kísértek, ahol biztonságosan leszállt – mindvégig kapcsolatban maradt a légiforgalmi irányítókkal. Az incidens most a polgári hatóságok ellenőrzése alatt áll.”
A rendőrség közlése szerint a repülőtér továbbra is nyitva tart.
A Kenya Airways közben megerősítette, hogy 2023. október 12-én, csütörtökön, brit idő szerint 10 óra 30 perckor riasztást kapott egy lehetséges biztonsági fenyegetésről a Nairobiból London Heathrow-ra közlekedő KQ100 fedélzetén. A légitársaság menedzsmentje a kenyai kormány és az Egyesült Királyság biztonsági hatóságaival együttműködve alaposan megvizsgálta a fenyegetést. Mint hozzátették: „a fedélzeten tartózkodó személyzetet tájékoztatták, és minden biztonsági óvintézkedést megtettek a legénység és a fedélzeten tartózkodó utasok biztonsága és védelme érdekében”.
(Kiemelt képünk: A Kenya Airways repülőgépei állnak a nairobi repülőtéren 2022. november 5-én. Fotó: Simon MAINA / AFP)