Biden nem vonja vissza Putyinnal kapcsolatos kijelentését

Az amerikai elnök szerint nem politikai változtatást akart, csak az érzelmei mondatták vele azt, amit.

2022. március 28., 21:31

Szerző:

Joe Biden amerikai elnök azt mondja, nem vonja vissza megjegyzéseit, miszerint Vlagyimir Putyin elnök nem maradhat hatalmon, írja a CNN. Az amerikai elnök hétvégi nyilatkozatát a Kreml elítélte, mondván nem avatkozhat bele senki kívülről az ország ügyeibe.

„Nem vonok vissza semmit” – mondta Biden elnök hétfőn a Fehér Házban, hangsúlyozva, hogy nem politikai változtatást hangoztatott, hanem az aznapi érzelmei alapján fejezte ki véleményét. „Azt az erkölcsi felháborodást fejeztem ki, amelyet Putyin viselkedése és tettei iránt éreztem. Éppen onnan jöttem, ahová a menekültek érkeztek meg Lengyelországban, találkoztam a menekülő családokkal” – mondta az amerikai elnök. 

(Kiemelt kép: Joe Biden. Fotó: Brendan SMIALOWSKI / AFP)

 

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.