Bezárnak a török kisboltok?

Aki valaha töltött már hétvégét ausztriai nagyvárosban, és vasárnap az az ötlete támadt, hogy hideg vacsorára valót szerez be, tapasztalta: ebben a világvárosban ez lehetetlenség. Legfeljebb a pályaudvarokon és a repülőtereken található olyan élelmiszerbolt, amelyik a heti pihenőnapon is árusít, illetve lehet még a benzinkutak boltjainak kínálatából választani.

2010. február 28., 08:55

A bennszülöttek azonban tudják, hol található olyan kicsi bolt, amelynek egyik sarka ugyan imbiszként működik, ám széles választékot nyújt otthoni fogyasztásra szánt élelmiszerből, sőt a főzéshez szükséges nyersanyagból is. A tulajdonos rendszerint valamelyik iszlám országból származik, és hétköznap késő éjszakáig éppúgy kiszolgál(hat)ja a vásárlókat, mint vasárnap.

Most veszély fenyegeti ezt a bevásárlási lehetőséget. Elsőként Grazban jutott eszébe a hatóságnak, (vagy talán engedett a megannyi, nyilván konkurens boltoktól érkezett feljelentésnek), hogy véget vet a „rendetlenségnek”. Itt összesen ötven ilyen kicsi „kóceráj” van, szinte mindegyiknek arab, török a tulajdonosa. Keleti fűszerek illata lengi be ezeket a kisebb-nagyobb boltokat, izgalmas csemegék találhatók a polcokon, tavasztól őszig pedig különlegesen finomak az egyenesen Törökországból érkezett gyümölcsök.

A baj csak az, hogy rendkívüli nyitva tartásukkal „megbontják a rendet”, olyan előnyökhöz jutnak, amilyeneket sem a hasonló kisebb üzletek, sem a nagy élelmiszer áruházak mindhiába szeretnének kivívni maguknak. Ráadásul el is szívják a vásárlót, hiszen akit vasárnap itt jól kiszolgálnak, sőt, érdekes, máshol nem fellelhető árucikkekkel találkozik, az esetleg más napokon is visszajár. Van tehát olyan kereskedőlobbi, amelyik derekasan küzd ellenük.

A vasárnapi nyitva tartás Ausztriában örökzöld téma, törvény tiltja, és a szakszervezetek az egyházzal vállvetve védelmezik a pihenőnap szentségét. Aki síelni jár a hegyekbe, vagy a salzkammerguti tavak nyári örömeit élvezi, más tapasztalattal rendelkezik. Az üdülőövezetekben ugyanis a nagyobb boltok, élelmiszer áruházak vasárnap is kinyithatnak. A gesztus az esetleg saját kis háztartást vezető turistáknak, sportolóknak szól. A nagyvárosokban az idegen legfeljebb emléktárgyat vásárolhat vasárnap, aki pedig itt él, az tudja, hogy szombat délutánig mindent be kell szereznie.

A hatóság most igyekszik „rendet csinálni”. A rendelet betűje szerint a kivételes nyitva tartás csak azokra a boltokra érvényes, amelyek területének legalább a fele ott fogyasztó vendégeket fogad. Ezért aztán ha más nem is, legalább dörner kebab vagy falafel kapható ezekben az üzletekben. Persze az élelmes és kellőképpen áldozatkész személyzettel rendelkező pékárú boltok némelyike is kitalált már valamit: néhány asztalnál reggelit lehet fogyasztani, igaz, vasárnap inkább kenyérért, zsömléért tér be a vásárló. Délig, mert utána már nincs a reggeliztetésnek és ezzel a nyitva tartásnak létjogosultsága.

Remélhetőleg a kis török-arab boltok túlélik az esetleges vasárnapi nyitvatartási tilalmat. Hiszen fő célközönségük mégis csak itt élő honfitársaik közül kerül ki. Ők, akik hazai ízekre vágynak, egyre többen vannak, a legutóbbi adatok szerint immár 500 ezren.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.