Beetle 200 lóerővel

Legendás elődjéből, a VW Bogárból, több, mint 21 milliót gyártottak 1938-2003 között. Amikor azután már csak Mexikóban készült, el kellett búcsúzni tőle. Ám New Beetle néven 1994-ben újra megjelent minden idők legnagyobb autó-sikere. Legújabb változatát a napokban mutatták be Berlinben.

2011. július 14., 18:53

Az új Bogár persze eleve nem volt „népautó”, mint szerény megjelenésű és teljesítményű, de elnyűhetetlen elődje. Tehetősebb fiataloknak, vagy annak látszóknak készült, akiket vonzott a „retro” forma, amelyet egyébként nem Wolfburgban, hanem Kaliforniában alakítottak ki. Az új Bogárnak csak a formája idézte a régit, nem feledkezve meg a művirág-edényről. A gömbölyded karosszéria, a Golf vázán, a VW legkorszerűbb futóművét és motorjait rejti. Aminek köszönhetően akár 200 lóerős erőforrással is rendelhetjük, amely gond nélkül 230 km-es sebességre gyorsítja fel a korábbi modellnél valamivel hosszabb, szélesebb szuper-bogarat. Amelynél a retro-imádat jegyében kettéosztották a hátsó ablakot – ami nem könnyíti meg a vezető dolgát.

Ám a különleges vágyukat kielégített tulajdonosok ezt aligha bánják majd. Azok egyébként nem lesznek túl sokan: az új Bogárból 13 év alatt összesem 1.2 millió példányt adtak el. Többek között azért, mert lényegesen drágább, mint testvére, a Golf: erős motorral, külön felszerelésekkel akár 30.000 euróra mászhat fel a 17.000 – es alapár. Egyébként ez a New Beetle is csak a VW mexikói gyárában készül. Első számú vásárlók az amerikaiak – ám második helyre már a kínaiakat várják, s csak a harmadikra a német Bogár-rajongókat.