Beavatási szertartáson halt meg a fiú, akit leitattak társai, majd miután beverte a fejét, nem hívtak hozzá segítséget

Nem szokványos bírói ítélet született az Egyesült Államokban. Arról már több cikk született, hogy különös védelmet élveznek az egyetemi diákszövetségi és amerikaifutball-csapat tagjai, mivel elég sok pénzt hoznak az intézmények konyhájára.

Most azonban nem úszta meg négy, diákszövetségi tag a Pennsylvania State Univerity-n, akik egy beavatási szertartáson addig itattak egy 19 éves fiatalt, amíg az többször elesett és később belehalt sérüléseibe.

Luke Visser, Joseph Sala, Joshua Kurczewski és Michael Bonattuci, vagyis a Beta Theta Pi diákszövetség oszlopos tagjai a Centre County bíróságon jelentek meg, ahol felelősségre vonták őket Timothy Piazza haláláért. Visser 2-6 hónapig terjedő, Sala 3-10 hónapig, Kurczewski 3-9 hónap közötti büntetést, míg Bonatucci 1-6 hónapig terjedő börtönt kapott. A fiataloknak közmunkát is kell majd végezniük, illetve pénzbüntetést is kaptak.

Timothy Piazza és szülei

Fotó: Facebook

Piazza még 2017 februárjában hunyt el, miután részt vett egy diákszövetség beavatási szertartásán. A fiatallal nagyon sok alkoholt itattak, többször elesett, a végzetes ütés akkor érte, amikor lezuhant a ház pincéjébe. A tagok, amikor észrevették, mi történt, felvitték az eszméletlen Piazzát a nagyszobába, egy kanapéra fektették, és vízzel locsolták az arcát, illetve pofozgatták, hogy magához térjen. A mentőket csak 12 órával az esés után értesítették, pedig Piazza nem tudott járni, nem tért teljesen magához, sőt, egy idő után nem is mozgott.

Büntetlenség

Nem csak beavatási szertartások, de szexuális abúzusok is jellemzik a diákszövetségi életet. Óriási felháborodás övezte tavaly a Baylor egyetem diákszövetségi elnöke, Jacob Walter Anderson ügyét, akit négy szexuális erőszak vádja alól mentetettek fel.

Az ügyészség és Anderson jogi képviselői közti megállapodás szerint Anderson mindössze három év felfüggesztett büntetést kapott és egy 400 dolláros bírságot, cserébe azért, hogy egy a szexuális erőszaknál kisebb vádban bűnösnek vallotta magát. Mindez azt is jelentette, hogy nem került a szexuális erőszaktevők nyilvános adatbázisába.

Az ítéletet óriási felháborodás követte, senki nem értette, hogyan úszhatta meg a fiatal. Az egyik áldozatára eszméletlen állapotban találtak rá, a kórházban pedig megállapították róla, többször megerőszakolták. Anderson addig fojtogatta, míg el nem ájult, majd ájultan, a saját hányásában magára hagyta. A nő szerint az italába kábítószert tett a férfi, mert egy italtól már nagyon rosszul lett és gyenge volt.

De nem Anderson az első, aki megússza a büntetést és nem csak a diákszövetségi tagok, de a futballcsapatok sztárjai is különösen védett személyek.

Annie E. Clark a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetem hallgatója volt, amikor egy barátnője bevallotta neki, hogy megerőszakolták az egyik diákszövetség beavató buliján. Clark tökéletesen átérezte a lány helyzetét, mivel ő maga is szexuális bántalmazás áldozata volt. A fiatal lányok nem tudták, mit tegyenek. Szégyellték magukat, és hiába keresték, nem találták, hogy mi az eljárás ilyen esetekben, mit diktál az egyetem protokollja ezekben a helyzetekben. Clark ezért úgy döntött, hogy elsőként ő jelenti a támadást.

Az alábbi beszélgetés zajlott le ezután:

– Miért vagy itt? – kérdezte az egyetemi adminisztrátor.

– Szeretném bejelenteni, hogy mi történt velem és szükségem lenne tanácsadásra is. Megerőszakoltak – válaszolta Clark.

– Nos, a nemi erőszak olyan, mint a foci. Ha játékosként visszagondolsz a meccsre, van bármi, amit másképp csináltál volna? – kérdezett vissza az adminisztrátor, majd átnyújtott egy többoldalas kérdőívet, amelyet ki kellett töltenie a lánynak az erőszakról.

Clark a The Huffington Postban írt először történetéről és annak utórezgéseiről. Segítség híján saját kezébe vette az ügyet, és megpróbált kapcsolatba lépni más egyetemek abúzust elszenvedőivel, legyenek akár nők, akár férfiak. A beszámolókból arra jutott, hogy szinte kivétel nélkül minden felsőoktatási intézményben az első lépés az, hogy különböző – sokszor az erőszak szempontjából teljesen irreleváns – kérdésekkel bombázzák az áldozatokat.

„Milyen rövid volt a szoknyája? Hányszor szexelt életében? Valóban erőszak volt, vagy csak rossz szexuális együttlét? Tudta, hogy nem jó ötlet egy szép lánynak egyedül mászkálnia a campuson sötétedés után? Valóban megerőszakolták, vagy csak a rossz jegyeit akarja így kimagyarázni?” – ezeket a kérdéseket egy szintén a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetemre járó lánynak tették fel, amikor feljelentette támadóját. 

Clark nem hagyta annyiban és hosszú idő után elérte, hogy ma már a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetem honlapján is jól látható az a menüpont, amely szinte kézen fogja a sértettet, és megmutatja, hogyan tegyen feljelentést, kihez forduljon.

Clarkék erőfeszítéseiről dokumentumfilm is készült The Hunting Ground (a vadászterep) címmel. A 2015-ös Sundance Filmfesztiválon és a CNN-en is bemutatott produkcióban a készítők elsősorban arra igyekeznek rávilágítani, hogy az egyetemi adminisztrációk azért nem veszik elég komolyan vagy tussolnak el ügyeket, mert nem akarnak rontani a statisztikájukon vagy hírnevükön. Félnek attól, hogy potenciális tehetős támogatók elfordulnak tőlük, ha megtudják, hogy ilyen incidensek előfordulhatnak campusaikon.

A filmben korábbi tanárok és adminisztrátorok is szerepelnek, akik alátámasztják, hogy nyomás hatására tussoltak el ügyeket. Megszólal egy, a Notre Dame-i Egyetemen korábban dolgozó rendőrtiszt is, aki azért mondott fel, mert nem bírta elnézni, ahogyan ezeket az eseteket az intézmény vezetősége kezeli. Elmeséli, hogy kifejezetten megtiltották, hogy az egyik nemi erőszakkal vádolt focistát akkor „zaklassa” kérdéseivel, amikor a fiatal bármilyen atlétikai komplexum területén tartózkodik.

A dokumentumfilmet és a benne szereplő statisztikákat egy nyílt levélben hamisnak és torzítónak minősítette a Harvard Egyetem több professzora, és kifejezetten aggasztónak találták, hogy egyik tanulójukat, a focicsapat kapitányát név szerint megemlítik mint erőszaktevőt. A Floridai Egyetem hasonlóan vélekedett a produkcióról.