BB beintett Hollywoodnak

A francia mozitörténet egykori szexbálványa elemi felháborodással fogadta a hírt, hogy egy harmadrangú amerikai rendező életrajzi filmet akar készíteni róla. “No nem, ez szóba sem jöhet, az én engedélyem nélkül senki nem forgathat filmet az életemről” – jelentette ki a ma 76 éves Brigitte Bardot. Ebben azonban alaposan téved.

2010. augusztus 16., 19:36

Az utóbbi évtizedekben szenvedélyes állatvédőként új szerepet vállaló hírességet a Télé 7 Jours hetilap és az Europe 1 rádióadó kérdezte véleményéről. Tőlük tudta meg, hogy Kyle Newman amerikai rendező, aki eddig fél tucat, átütőnek nehezen mondható filmet (Drone, Fanboys) hozott össze, feleségére, a Sin City-ben feltűnt Jamie Kingre akarja bízni az ifjú Bardot alakjának megformálását.

A szóban forgó hollywoodi filmipari termék ez idő szerint még igencsak embrionális állapotban van: a forgatókönyvet már írják, de a szponzorok egyelőre nem tolonganak a produkció körül. Most azonban lehetséges, hogy Bardot indulatos tiltakozása feltüzeli az érdeklődést és sínre teszi Kyle Newman mozitervét.

A 60-as évekbeli francia filmgyártás egykori üdvöskéje, aki nemcsak kivételesen szexepiles megjelenésével, elbűvölő szépségével, hanem minden konvenciót félresöprő életvitelével is magára vonta a kortárs közönség figyelmét (ő hozta divatba a majd mindent kirakatba rakó bikinit is) az interjúban kétségét hangoztatta az iránt is, hogy bárki hitelesen tudná megjeleníteni az ő személyiségét.

“Különben is, miféle elképzelés az, hogy életrajzi filmet csinálnak rólam? Hát még nem haltam meg!” – háborgott a szépkorú filmdíva, s miután kategorikusan kinyilvánította, hogy nem áll szándékában engedélyezni a filmet, még fenyegetően hozzáfűzte: “Ha a beleegyezésem nélkül döntenek, jól megüthetik a bokájukat!”

Médiaszakértők szerint azonban az amerikai rendező valójában semmit nem kockáztat. Ha a film (vagy egy életrajzi tárgyú könyv) nem sérti a témájául választott híresség személyiségi jogait, nincs alap a betiltásához.

Amélie Tripet médiajogász például a Bardot-interjú kapcsán elmondta, minden közismert sztár jól tudja: gyakorlatilag semmiféle szankció nem érvényesíthető olyan alkotások ellen sem, amelyet a film- vagy könyvpiacon “nem engedélyezett életrajz” megjelöléssel publikálnak, meglehetősen nagy számban.

A francia jog szerint a médiaszabadság egyetlen korlátja a személyiségi jog sérelme, ezen a címen azonban csak a kifogásolt film vagy írásmű megjelenése után lehet panasszal élni.

Az előző évek tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy igen keskeny az a mezsgye, amelyen egy ilyen ügy egyáltalán elindulhat. A 70-es évek hírhedt venezuelai terroristája, Carlos, aki jelenleg egy francia börtön lakója, mindössze azt kérte a bíróságtól, biztosítsa számára a jogot, hogy megnézhesse Olivier Assayas őróla készített filmtrilógiáját, de az ítélet elutasító volt.

Bardo esetében még szűkebb a mozgástér, mert egy hollywoodi filmről van szó, s mint köztudott, az amerikai médiaszabadság szinte korlátlan.

A francia elnökből is mozihős lesz

Az egykori filmdíva indulatos tiltakozása egyúttal ráirányítja a figyelmet egy másik életrajzi filmre. Ez utóbbi már a forgatás szakaszában tart, s tárgya egy aktuálisan is reflektorfényben álló személyiség: maga a francia államfő, Nicolas Sarkozy.

Xavier Durringer rendező La Conquete (A hódítás) című, "angolszász típusú fikciós filmje" az elnöki hatalom megszerzéséhez vezető út bemutatását ígéri.

A történet a 2002-től 2007-ig tartó időszakban játszódik, abban az öt évben, amelynek során hőse a belügyminiszteri székből indulva bevette az Élysée elnöki palotát. Sarkozy figuráját Denis Podalydès viszi a vászonra. A La Conquete premierje várhatóan 2011 végén lesz, néhány hónappal a 2012-ben esedékes elnökválasztás előtt, amelyen Sarkozy minden valószínűség szerint ismét sorompóba lép a legmagasabb tisztség elnyeréséért.

S ha Durringer mozija nem kalandozik tiltott területre, azaz nem hatol be Sarkozy magánszférájába, a président sem emelhet szót bemutatása ellen. Az Élysée-palota eddig egyetlen szót sem vesztegetett a készülő filmre.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.