Bárók, grófok, hercegek
A nemesi címeket-rangokat Németországban 1918-ban eltörölték, ám a történelmi családok tagjai azokat a név részeként viselhetik. A kérdésre, milyen szerepet játszik a születési arisztokrácia a köztársaság politikájában, akkor irányult ismét egyszer a figyelem, amikor Karl-Theodor, Maria, Nikolaus, Johann, Jacob, Philipp, Franz Joseph Sylvester, Freiherr von und zu Guttenbergnek hívják a védelmi minisztert. S e bárónak még nagyobb politikai jövőt jósolnak.
Egyébként Guttenberg nem egyedül képviseli a történelmi vezető rétegeket a jelenlegi német kormányban. Érdekes, hogy miközben az elmúlt évtizedek német kormányai általában polgári – kispolgári családok szülötteiből álltak s nem voltak ritkák a munkás származásúak sem, Angele Merkel kabinetjében az utóbbiak közül csak egyet találunk: az történetesen a kancellári hivatalt vezető miniszter, Ronald Pofalla. Van viszont Guttenberg mellett még egy „nemes” a kormányban – igaz, ő csak férje révén: Ursula von der Leyen, család - majd munkaügyi miniszter. Egyébként hét gyermek anyja, a történelmi német családokban ma is elvárt a bőséges gyermekáldás. Az ismert nevek hordozói között van egyébként Thomas de Maiziére belügyminiszter, hugenották leszármazottja. Apja katonatiszt, a Bundeswehr főfelügyelője volt – unokaöccse pedig az NDK első szabadon választott miniszterelnöke.
Kevés a nagyon gazdag
Jóllehet sok arisztokrata vagyonos ember, a szupergazdagok közé nem tartoznak. A 300 leggazdagabb német listáján csak néhány kékvérűt találunk, azok mindenekelőtt nagy erdőségek birtokosai, mint a Thurn und Taxis vagy a Fürstenberg família. E családok fiai-lányai előszeretettel törekednek a diplomáciai szolgálatba, sokukat találni magán pénzintézeteknél, nemkülönben a műkereskedelemben. Michael Hartmann szociológus 6.500 diplomást vizsgált meg az elmúlt 40 évből, akit jogi, közgazdasági vagy mérnöki tanulmányokat végeztek. 51 arisztokratát talált csak közöttük, ami nem sokkal magasabb arány, mint ami számarányuknak megfelel. Az 51 közül 16-an voltak vezető pozícióban az élvonalbel német nagyvállalatok valamelyikénél: jól csengő nevükkel, ugyanakkor jó fellépéssel és jó képzettséggel, a magán-internátustól a vezető egyetemekig, ezek a fiatalok általában könnyebben érvényesülnek, mint mások. Egyként az 51-ből csak egy ment politikai pályára – igaz, ő messzire jutott: Richard von Weizsäckert államfővé is választották.
A szakértők szerint a kékvérűek ugyan összetartanak, ápolják szoros kapcsolataikat, de végül is kevesen vannak ahhoz, hogy – szövetkezve - szűkebb hazájuk határain túl is szerepet játsszanak a politikában. Amire kevesen is törekednek közülük, azok se mindig tartósan. Sebastian von Rotenhan bajor gróf, aki 800 évre vezeti vissza családját, egy évtizeden át volt a keresztényszocialisták soraiban a bajor tartományi parlament képviselője. Legutóbb lemondott mandátumáról és párttagságáról, mondván: megelégelte a miniszterelnök-pártelnök, Horst Seehofer „populizmusát”.
Lobkowicz-reneszánsz Bajorországban
Bajorországban rajta kívül is nem kevés régi nemesi család honos (s egyébként ott élnek az egykori uralkodó család tagjai is). Szép kastélya van például Lobkowicz hercegnek – ám az eredetileg felesége családjáé volt. A Lobkowiczok régen elvesztették nagy csehországi birtokaikat, kastélyaikat. A mai családfő apja professzor, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem elnöke volt s fia városi sorházban nőtt fel. Az őt nem zavarta, más környezethez szokott szüleit annál inkább. Napjaink hercege kastélyát kulturális központtá tette – s időnként bérbe adja filmforgatásokhoz, mert másként nem tudná fenntartani. Szex-filmek mindenesetre nem jönnek számításba.
A hozzáértők egyébként megkülönböztetik a nyugati tájakon honos kékvérűeket sokkal kevésbé szerencsés társaiktól, akiknek birtokai az Elbától keletre, az 1945-ben elveszített német területeken voltak. Ez, némi éllel, a „lakás-arisztokrácia”: a balszerencsések, akiknek udvarház, kastély helyett bérlakásokkal kellett beérniük a háború után. Nem keveseknek, mint Lobkowicznak is, legalább a házasság révén volt visszaút. A Die Zeit beszámolója szerint nemesi körökben máig elsőrendű szempont, hogy „egyenrangúak” házasodjanak s vigyék tovább - lehetőleg minél több utód révén is - a hagyományokat. Lobkowicz herceg szerint egyébként a nemesi házastárs egyúttal nagyobb biztosítékot is jelent arra, hogy a párkapcsolat tartósnak bizonyul. Egyes, arisztokrata származású playboyok és életvidám hölgyek nyilván a kivételt jelentik.
A német kékvérű többek között arról is megismerszik, hogy mélyen vallásos. Egyáltalán nem kíván kiemelkedni környezetéből, sőt, igen szerény. Valamint kitűnően táncol – ezt a tudást is el kell ifjúkorában sajátítania. A hadseregben túlnyomórészt a hegyivadászoknál vagy a páncélos felderítőknél találni e családok fiait – legalábbis eddig, mert a sorkötelezettséget a tervek szerint jövőre eltörlik. Legfeljebb majd többet kerékpároznak: az „Adel am Radl”, azaz nemesek a bicajon program keretében az ifjú kékvérűek nyaranta együtt keresik fel a főúri kastélyokat.
