Bagdad megint a világ része
Először szállt le 1991, az első öbölháború óta Európából érkezett kereskedelmi célú repülőgép 150 utassal a fedélzetén péntek este a bagdadi nemzetközi repülőtéren - adta hírül az MTI.
A svéd Nordic Leisure légitársaság MD-8-as típusú gépén főként irakiak utaztak. Svédország rengeteg iraki állampolgárt fogadott be az elmúlt években. Többségük az arab országot ért háború és a felekezetek közötti erőszakos cselekmények elől menekültek az észak-európai országba.
Abel Dzsabbar Iszmáil iraki szállításügyi miniszter jelezte, az elkövetkező napokban több nemzetközi vonalon is megindul a forgalom Bagdad és a külvilág között.
Az első öbölháború után hozott ENSZ-szankciók szinte teljesen tönkretették az Iraq Airways nemzeti légitársaságot. A vállalat Bagdadból gyakorlatilag csak a környező országok fővárosaiba, Ammánba, Bejrútba, Teheránba, Kairóba Isztambulba, Damaszkuszba és Dubaiba indított járatokat, illetve néhány belföldi útvonalon közlekedtek a gépei.