Azt hitte, a férje külföldön dolgozik, egy tévéműsorban látta meg az új feleségével
Helen Gundry éppen tévét nézett amikor legnagyobb meglepetésére az Ant and Dec’s Saturday Night Takeaway című műsorban meglátta elhidegült férjét egy másik nő oldalán, akit a feleségeként mutatott be.
A 39 éves Daniel Gundry azt mondta (első) feleségének, hogy Dubajba küldte a cége, ehelyett azonban továbbra is főként Angliában élt és egy évvel korábban, egy valóban Dubajban tartott luxusesküvőn elvette a 44 éves Sue Brookert.

Azután, hogy fény derült a bigámiára, Danielt mind a két nő elhagyta és feljelentette a rendőrségen. A férfi tegnapi tárgyalásán bűnösnek vallotta magát, majd hat hónap börtönbüntetésre ítélték bigámiáért.
Helen már 2014-ben gyanút fogott, amikor a férfi közösségi oldalán esküvői fotóknak tűnő, Seychelle-szigeteki felvételeket tett közzé. Mivel már nem voltak együtt, Helent csak a jogi oldala érdekelte a dolognak, ezért rákérdezett férjénél, aki azt mondta, hogy nem hivatalos esküvő volt, csak társakként hűséget fogadtak egymásnak. Ez igaz is volt, csakhogy - mint később kiderült - a férfi iratokat hamisított, hogy elvehesse új szerelmét egy évvel később Dubajban.
Helen szerint férje már mindezek után próbált meg kibékülni vele és azt mondta, elhagyta Sue-t. Így aztán hidegzuhanyként érte amikor meglátta őket a tévében, ráadásul férj és feleségként 2016 márciusában.
Helen szerint a történet legszomorúbb része, hogy 15 éves lányuk teljesen kikészült az apja hazugságaitól.