Az űrverseny folytatódik

November elején néhány másodperccel a hordozó repülőgépről való leválása után a levegőben darabjaira szakadt a SpaceShipTwo nevű amerikai kísérleti űrhajó, amelynek utódai a jövőben civil űrutasokat vinnének úgynevezett szuborbitális, vagyis a Föld felszínétől mintegy 100 kilométernyire levő pályára. Ennek során a magánvállalkozásban megtervezett és kivitelezett jármű egyik pilótája életét vesztette. Ami ennél nagyobb port vert fel: alig néhány nappal korábban, hat másodperccel az indítás után felrobbant az amerikai Cygnus teherűrhajó hordozórakétája. A legénység nélküli kozmikus jármű élelmiszer-utánpótlást és tudományos berendezést szállított a Földtől 400 kilométernyire keringő Nemzetközi Űrállomásra.

A baleset jelentős anyagi és presztízsbeli veszteség volt a NASA számára. Az űrállomás személyzete – három orosz, két amerikai és egy német asztronauta – azonban nem került veszélybe. Nemcsak azért, mert tartalékaik így is hosszú időre biztosítva vannak, hanem azért sem, mert alig pár órával az amerikai teherűrhajó kudarca után Bajkonurból szerencsésen startolt, majd megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Progress–57 orosz teherűrhajó, amely az élelmiszereken kívül személyes „postai” küldeményeket szállított az asztronautáknak.

Néhány nappal később a Dnyepr nevű, az ukrajnai Dnyipropetrovszkban gyártott, orosz–ukrán (!) tervezésű és finanszírozású hordozórakéta (amelynek első két fokozata megegyezik a Nyugaton Sátán kódnéven emlegetett orosz RSZ–20B interkontinentális ballisztikus rakétáéval) sikeresen pályára juttatta az Asnaro japán földkutató műholdat, továbbá harminc miniszputnyikot.

A világsajtó arról kezdett cikkezni, hogy a NASA jócskán lemaradt a Roszkoszmosz mögött, és a Cygnus kudarca véget vetett azoknak az amerikai reményeknek, hogy a Space Shuttle-program leállítása óta az orosz partner hordozórakétáinak, ember- és teherszállító űrhajóinak igénybevételére szoruló NASA hamarosan függetlenítheti magát a partner szolgálataitól.

Eközben azonban az orosz rakétafejlesztésben és kozmikus tevékenységben sem megy minden úgy, ahogyan Moszkvában szeretnék. Tavaly több orosz rakétakísérlet járt kudarccal, és nem sikerült „bérmunkában” pályára juttatniuk külföldi műholdakat sem. Késésben van a kazahsztáni Bajkonurt kiváltó, a távol-keleti Amur megyében létesülő új űrrepülőtér, a Vosztocsnij építése. Az építkezést végző fővállalkozó cég vezetőjét, Jurij Hrizman nyugállományú altábornagyot – aki már előzetes letartóztatásban van –, valamint Vlagyimir Asihmin főkönyvelőt hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Mindennek ellenére úgy tűnhet, hogy az űrversenyben Oroszország vezet az Egyesült Államok előtt. Homlokegyenest más véleményen van viszont a kérdés alighanem egyik legjobb ismerője, Anatolij Szolovjov orosz asztronauta, öt föld körüli űrutazás résztvevője, aki 80 órányi űrsétával a tarsolyában a nyílt világűrben való tartózkodás abszolút világbajnoka. A Deutsche Welle rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy az űrkutatásban Oroszország évtizedekkel van lemaradva az USA mögött. Ez nem áll ugyan az ember vezette űrhajókra és a pilóta nélküli felbocsátásokra, de az automatikára feltétlenül. Az egyik fő ok az, hogy az Egyesült Államok sokkal többet költ erre az ágazatra, mint Oroszország. Részben ezzel magyarázható, hogy sok kiváló orosz szakember hátat fordított ennek a tudomány- és iparágnak, és nem volt, aki továbbadja a felhalmozott tudást, ezért a szakmában megszakadt a folytonosság egyrészt a tapasztalt, vezető, másrészt a kezdő, fiatal tudósok között. Szolovjov elsősorban ezzel, a hagyományokban bekövetkezett töréssel magyarázza a sikertelen felbocsátásokat.

Tervekben persze sem itt, sem ott nincs hiány. Oleg Osztapenko, a Roszkoszmosz igazgatója megerősítette, hogy Oroszország a nem távoli jövőben új, saját nemzetközi űrállomást kíván Föld körüli pályára juttatni. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes egy, a 2020-as évektől a Holdon működő orosz holdbázis tervét rajzolta fel a minap. Az oroszok a harmincas évekre tervezik emberek első utazását a Marsra, és addig is egymás után juttatják föld körüli pályára katonai és polgári (de többnyire vegyes) feladatokat ellátó műholdjaikat. A Szergej Koroljov főkonstruktőr és Jurij Gagarin által rájuk hagyományozott tradíciókat és babonákat pedig legalább a külsőségekben őrzik. (Hétfőn nem szabad űrhajót indítani, a start előtti éjszaka a kozmonauták szállodaszobájuk ajtaján hagyják autogramjukat, az indítóállomás felé vezető úton megállítják autóbuszukat, és kerekét lepisilik, csak azután cipzárazzák be hermetikusan a szkafanderüket stb.)

A NASA a tervek szerint tíz éven belül egy ACR (asteroid capture and return – kisbolygót befogó és visszatérő) teherűrhajót bocsátana fel, amely befogna egy, a Nap körüli pályán keringő, mintegy 8 méter átmérőjű, 500 tonna súlyú égitestet, közelebb hozná a Földhöz, Hold körüli pályára állítaná, hogy azután űrhajósok lépjenek a felületére, és közvetlen közelről tanulmányozzák. Ez lenne az első eset egy égitest pályájának mesterséges megváltoztatására, ami a Földet fenyegető kozmikus tárgyak, aszteroidák elhárítása érdekében a jövőben életfontosságú lehet. Egyelőre viszont még a céltárgynak kijelölendő kisbolygót sem sikerült kiszemelni.

A nemzetközi űrversenynek azonban már nem csak két résztvevője van. Az immár ötven évre szóló űrprogrammal rendelkező India szeptemberben az első próbálkozásra sikeresen juttatott egy műholdat Mars körüli pályára, mindössze 74 millió dolláros költséggel. (A NASA-nak ez legutóbb 671 millió dollárjába került.) Októberben az indiaiak a harmadik taggal bővítették saját regionális helymeghatározó műholdrendszerüket.

Mindemellett hosszabb távon minden bizonnyal nem India, hanem az emberi űrutazásban máris jelentős eredményeket felmutatni képes Kína lehet Oroszország és az Egyesült Államok kozmikus versenyében a nevető harmadik. Anatolij Szolovjov jóslata: „A kínaiak egyelőre a régi szovjet űrhajókról koppintott űrhajókon repülnek, a szkafandereik sem hazai tervezésűek. De nézzük csak azt, hány tudóst vonnak be a kozmikus ágazatba, mennyi tehetséges fiatal dolgozik náluk, mekkora összegeket fordítanak az űrkutatás fejlesztésére. Előbb-utóbb Kína előretör, és messze maga mögött hagyja mind Oroszországot, mind az Egyesült Államokat.”