Az unió és polgárai

Fontos és különös választás ez. Fontos, mert a közösség állampolgárainak most lesz először lehetőségük, hogy jelöltet állítsanak a tagállamok ügyeit elsősorban intéző brüsszeli bizottság élére. És különös választás lesz, mert feltételezik, hogy Európa-szerte tért hódítanak az eddig elszigetelt nacionalista, EU-ellenes szélsőjobboldali pártok.

A strasbourgi parlamentben képviselt pártcsaládok – konzervatívok, szocialisták, zöldek, liberálisok, balosok – közül a választásokon legjobban szereplő csoport képviselője lesz az EP közös jelöltje a bizottság elnöki posztjára. A lisszaboni szerződés előírja, hogy a közösség legfelsőbb intézményének, a 28 ország állam- és kormányfőiből álló tanácsnak „figyelembe kell vennie” az Európai Parlament javaslatát. Ha nem így tesz és mást jelöl, döntését az EP-nek jóvá kell hagynia.

Bonyolult eljárás. Az állampolgár számára szinte áttekinthetetlen. Ezen igyekszik változtatni a most először alkalmazott szabályozás, amely megpróbálja bevonni a polgárokat a döntéshozatalba. Közvetlenül megválasztott EP-képviselőjének pártcsaládja tehet javaslatot a bizottság elnökének személyére. Jelen esetben a konzervatív Európai Néppárt (EVP), ennek tagja a Fidesz, vagy az Európai Szocialista Párt (ESP), amelyhez az MSZP tartozik, jelöltjének van esélye a győzelemre. Az EVP Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt, az ESP a német Martin Schulzot, az EP jelenlegi elnökét jelöli.

Ők ketten

Mindkettő a hatodik évtizedéhez közeledő politikus. Juncker a „nagy európaiak” (Schumann, Adenauer, De Gasperi) második generációjához tartozik. Neve harminc éve összeolvadt az európai integráció gondolatával. Sokan Mister Európának nevezik. Előnye, hogy összeurópai szinten mindenkit ismer, mindenki ismeri. Hátránya, hogy egy fáradt ember benyomását kelti. Vele szemben az energiától duzzadni látszó Martin Schulz, aki viszonylag új a nemzetközi politikában. Igazán ismertté Silvio Berlusconi tette, amikor az őt bíráló Schulznak „egy koncentrációs tábor keretlegényének filmszerepét” ajánlotta. Az éles nyelvéről ismert autodidakta politikust (könyvkereskedő volt Aachenben) az EP két évvel ezelőtt első körben az elnökévé választotta. Schulz azóta nem szűnt meg bírálni a bizottság és annak elnöke, Manuel Barroso munkáját, valamint a közösség antidemokratikus, szélsőjobbhoz közelítő kormányfőinek (köztük prominens helyen Orbán Viktornak) a tevékenységét. A közvélemény-kutatások szerint ő az esélyes Junckerral szemben.

De mi lesz, ha a tanács nem veszi figyelembe a parlament javaslatát, és egy harmadikat jelöl bizottsági elnöknek? A válasz egyszerű: eltéveszti kitűzött célját, hogy bevonja a legfelsőbb vezetésbe az EU-polgárok megválasztott jelöltjét. Ha így történne, ismét elmulasztanák közelebb hozni a brüsszeli vezetést a közösségtől egyre inkább eltávolodó választóktól. Pedig számos jel utal arra, hogy fennáll ez a veszély. Mindenekelőtt az angol kormány van ellene annak, hogy betartsák a lisszaboni szerződés előírását, és „figyelembe vegyék” az EP jelölését. Cameron miniszterelnök kijelentette: „Nekünk egyáltalán nem tetszik a spitzenkandidatügy.” Az, hogy a nemzetközileg meghonosodott német szót használta a parlament választottjának megjelölésére, Martin Schulzcal szembeni fenntartásait is tükrözi, aki sokszor bírálta Cameron EU-politikáját. De azt gondolom, hogy itt többről van szó. Arról, hogy az angolokon kívül a tanács több tagja – svédek, dánok, finnek – ragaszkodik az állam- és kormányfők kizárólagos döntési jogához. Ellene vannak annak, hogy ebbe az EP saját jelölttel beleszóljon. Feltehetően olyan személyt akarnak a bizottság élén látni, akit „kezelni tudnak”, aki nem veszélyezteti kizárólagos döntéshozói pozíciójukat, mint azt korábban a német Walter Hallstein vagy a francia Jacques Delors tette.

Brüsszelben természetesen számos forgatókönyv jár kézről kézre, amely az EU vezető testületeinek személyi összetételét latolgatja. A leggyakrabban ismételt variációt a Der Spiegel fogalmazta meg: Schulz lehetne a távozó Ashton helyett az EU kül- és biztonságpolitikájának „magas képviselője”, Juncker pedig Van Rompuyt követné a tanács elnöki székében. De akkor még üres maradna a végrehajtó hatalom, a bizottság elnöki széke, amelybe a tanács ültetné be a neki megfelelő személyt. Ezzel ismét figyelmen kívül hagynák az EP javaslatát, nem vonnák be az állampolgárok megválasztott képviselőjét a közösség irányító testületébe. Brüsszel még jobban eltávolodna az EU-polgároktól.

Pedig a mostani választásnak pontosan az lenne a feladata, hogy csökkentse ezt a távolságot. Mint láttuk, elsősorban az eddigi rendszer és a tagállamok vezetőinek hibája, hogy az EU-polgárok nagy része nem tekinti saját ügyének a közösség dolgait. Nem tudatosodik bennük, hogy az őket közvetlenül érintő döntések nagy része már Brüsszelben születik. Sőt Európa-szerte nő a lakosság körében az EU-ellenes hangulat. Mint Angliában, más országban is felmerült a kilépés gondolata.

Lassan könyvtárra menő tanulmány jelent meg ennek okairól. Az elsők között van, hogy az egyes kormányok saját hibáikért, mulasztásaikért Brüsszelre hárítják a felelősséget. Ezért az állampolgár szemében mindenért az EU a hibás. A közösség elleni hangulat erősödésének másik oka, hogy a választók nem ismerik képviselőiket. A kormányok a politikai garnitúra második, harmadik rétegét küldik Strasbourgba, vagy olyanokat, akiket nem látnak szívesen otthon. Francia közvélemény-kutatás szerint a lakosság 52 százaléka nem ismeri a bizottság elnökének nevét, de 72 százalék „tudja”, hogy ő a hibás bizonyos kérdésekben.

Felelősség terheli ezen a téren a médiát is, amely szívesen ír jelentéktelen belpolitikai témákról, de az uniós ügyeket legtöbbször csak negatív előjellel idézi. Közben kevés említés esik arról, hogy a kontinens az uniónak köszönheti több mint fél évszázados békéjét, hogy kialakult egy európai szolidaritási gyakorlat, a gazdag országok támogatják a szegényebbeket.

Fehérek közt

Az így kialakult hamis kép az oka annak, hogy Európa-szerte megerősödtek a szélsőjobboldali radikális pártok. Ezek demagóg, nacionalista, rasszista jelszavakkal hirdetik, hogy az európai fehér ember jólétét, szabadságát a más színű bevándorlók veszélyeztetik. Nálunk is reális veszélye van annak, hogy a vasárnapi választásokon a Jobbik lesz a második legerősebb párt. Az a Jobbik, amely két héttel ezelőtt náci pogromra emlékeztető borzalmat rendezett a Szabadság téren. Hangszórós vezénylettel köpdöstek, hazaárulóztak valakit, lámpavasat ígértek neki, mert nem értettek egyet politikájával.

Soha többé ilyet! Ezért – szabadon az öntudatos rómaiak után – valljuk, hogy „civis europaeus sum”, és elmegyünk vasárnap szavazni.