Megszólalt az Európai Gyógyszerügynökség, védenek-e az oltások az omikron ellen
Tanulmányokra alapozzák az állásfoglalásuk.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint hatékonyak a rendelkezésre álló vakcinák az omikron variánssal szemben.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség kedden kiadott közleményében úgy fogalmazott, bár az omikron fertőzőbb, mint a koronavírus más változatai, a vírusvariánssal történt megfertőződés után kisebb a kockázata annak, hogy az oltott érintettek kórházba kerüljenek.
„A kórházi ápolás szükségességének kockázata jelenleg a delta variáns kockázatának mintegy fele, egyharmada” – hívta fel a figyelmet az EMA közleménye.
A tanulmányok azt is jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak.
Az európai gyógyszerfelügyeleti hatóság azt is közölte, hogy a terhes anyák esetében is csökkentik a kórházi kezelés vagy a halálozás kockázatát a rendelkezésre álló vakcinák, anélkül, hogy bármifajta szövődményt okoznának vagy károsítanák a születendő babát.
(Kiemelt képünk: Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) épülete Amszterdamban 2020. december 4-én. Fotó: Remko De Waal / MTI/EPA/ANP)