Az oroszok olyan rakétát vetettek be, amit még senki se látott

Megbolondítják a légvédelmet.

2022. március 16., 20:20

Szerző:

Az amerikai hírszerzés egyik tisztviselője el mondta a New York Timesnak, hogy az Iszkander–M nevű, rövid távú ballisztikus rakétákkal együtt az oroszok egy furcsa, eddig számukra is teljesen ismeretlen minirakétát vetettek be a háborúban, amelyek képesek megtéveszteni az ellenfél légvédelmét – írja az Index.

Az Iszkanderekhez körülbelül harminc centis, rakétaszerű csalikat csatolnak.

A kisebb rakéták akkor válnak le az Iszkanderrről, amikor érzékelik, hogy az ellenséges elhárítórakéták célba veszik. A csalik olyan elektronikus berendezéssel rendelkeznek, amely megzavarja a légvédelmi eszközök rádiójelét, közben pedig jelentős mennyiségű hőt bocsátanak ki, hogy magukra vonják az elhárítórakétákat. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Andrea Carrubba / ANADOLU AGENCY / AFP)