Az ír nem taccsra tette a horvátokat

Nicolas Sarkozy és Angela Merkel egy nappal az ír döntés után közös nyilatkozatban foglalt állást a munka folytatása mellett, és együtt szólította fel ratifikálásra azt a nyolc országot, amely még adós ezzel. Az EU története során a németek és a franciák már gyakran lendítették át a közösséget holtpontokon. Kérdés azonban, hogy erre most is lesz-e mód. Az írek okozta kár feltehetőleg nagyobb minden eddiginél. A hatalom brüszszeli technikusai nem fogják tudni egyik napról a másikra megreparálni az EU kátyúba jutott szekerét. Igaz, vannak erre különféle forgatókönyvek. Például külön szerződés az írekkel, amely szerint rájuk nem vonatkozik az általuk elvetett, ám a többiek által elfogadott lisszaboni egyezmény egyik-másik paragrafusa. Erre volt már példa, amikor a szigetország csak második nekifutásra szavazta meg a nizzai szerződést. De végső fokon az sem lehetetlen – bár nem tartom valószínűnek –, hogy a többség megunja az írek táncát félmilliárd EU-tag orrán, és felveti kiválásuk lehetőségét. Erről aztán megint népszavazhatnának a szigeten.

Huszonkét telefon

Emellett felmerült az is, hogy mai világunkban időszerű döntési forma-e a népszavazás. Már Montesquieu kidolgozta A törvények szelleméről című könyvében a képviseleti demokrácia elméletét. Ezt ma is alkalmazzuk. Négyévenként képviselőket bízunk meg azzal, hogy döntsenek a nevünkben olyan kérdésekről, amelyek megítéléséhez hiányoznak ismereteink. A tv-műsorokban megkérdezett ír szavazók leggyakoribb válasza az volt: azért szavaztam nemmel, mert nem értettem, hogy mi áll a szerződésben. Arra nem gondoltak, vagy nem figyelmeztette őket senki, hogy erre valók az általuk megválasztott, magukat az ilyen kérdésekben kiismerő képviselők. Így hát a népszavazás kérdése is téma lesz az elkövetkező hetekben.

De még nem tartunk itt. A leltárkészítés fázisában vagyunk. Fel kell mérni, mit jelent a közösség számára az ír „nem”. Mindenekelőtt megkérdőjelezi azok döntését, akik már ratifikálták az egyezményt. Azokban az országokban pedig, amelyek még adósak ezzel, buzdítást ad az EU-ellenes erőknek. Belpolitikai tekintetben az ír vétó megakadályozta az EU demokratizálódását. Nem bővítik az Európai Parlament hatáskörét, amire szükség lett volna ahhoz, hogy jobban ellenőrizzék a brüszszeli központot. De a nemzeti parlamenteknek a lisszaboni szerződésben tervezett ellenőrzési joga sem érvényesül. Ezért nem tudják megakadályozni a számukra sérelmes bizottsági döntéseket. A közösség polgárai nem fordulhatnak EU-bírósághoz, ha úgy érzik, hogy a brüsszeli döntés sérti emberi jogaikat. Az EU-nak nem lesz elnöke, aki reprezentálhatná a közösséget, és külügyminisztere sem, aki képviselné a közösség érdekeit nemzetközi fórumokon. Ha Henry Kissinger megint feltehetné híresen gúnyos kérdését – „kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni” –, még mindig csak azt javasolhatnánk neki: telefonáljon huszonhét városba, ahonnan kap akár huszonhét különböző választ is.

Ami pedig a nemzetközi következményeket illeti: óhatatlanul csökken az EU tekintélye. Megbízhatatlannak tekintik azt a közösséget, amelyben egymillió választó felülírhatja félmilliárd másik véleményét. (A hárommillió, választásra jogosult ír állampolgárnak nem egészen a fele szavazott, és azoknak kereken fele, tehát egymillió ember mondott nemet.)

Olyan világban élünk, amelyben csökken az Egyesült Államok befolyása. Oroszország egyre erőszakosabban érvényesíti akaratát. A fejlődés iramát Kína diktálja. Olyan országok kerülnek – már csak méreteiknél fogva is – előtérbe, mint India. Ezek az EU partnerei, ezekkel szemben kell érvényesítenie érdekeit. Most pedig kiderült, hogy a hatalmi láncban az EU a leggyengébb szem. A nagyhatalmak nemzetközi színpadáról eltűntünk, mielőtt fellépett volna.

Az írországi döntés legfőbb áldozatai a kis európai országok. Köztük mi – és persze az írek is. A kis és a közepes tagállamokat csak az EU nagysága, tekintélye, politikai és gazdasági ereje védheti meg a globalizáció veszélyeitől, segíthet nekik kihasználni annak előnyeit. A nagy európai országok elég erősek lesznek ahhoz, hogy képviseljék és megvédjék saját érdekeiket a nemzetközi politikában. A németek, franciák, spanyolok, olaszok már megkezdték a kapcsolatfelvételt, hogy miként lépjenek fel az orosz gázszállítási diktátummal szemben. A kis országoknak azonban az erős EU jelentette az érdekérvényesítés egyedüli lehetőségét globalizált világunkban. Ennek most fuccs.

Az ír vétó következményeit megszenvedheti egész Európa. Sőt az EU-n kívüli országok is. Az első áldozat mindjárt Horvátország lesz. Még nem mondták ugyan ki, de biztosra vehető, hogy csatlakozását el kell halasztani. És felvételre vár a Nyugat-Balkán több országa is. Csatlakozásuk stabilizálná a térséget, csökkentené a háborús veszélyt. Az új tagállamok példája mutatja, hogy az EU-tagság jó hatással van a béke megőrzésére. (Bennünket sem a sok pénzünkért és szép szemünkért vettek fel az unióba.)

A mostanra előállt helyzet megoldására nincs sok lehetőség. A lisszaboni szerződés csomagjának felbontása értelmetlen volna, hiszen nem lehet tudni, hogy hányan jelentkeznének még újabb követelésekkel. Egy harmadik alkotmány vagy szerződés kidolgozása nem csak azért nem jelent megoldást, mert lassan kifogyunk a nevekből. De azért sem, mert gyorsan változó korunkban nincs újabb tíz éve az EU-nak arra, hogy újabb tervezetet dolgozzon ki, és egyébként sem biztos, hogy az olyan szívesen népszavazgató írek vagy mások nem mondanak majd arra is nemet.

Lassúak, fékezők

Az elmúlt héten egyre többen vetették fel újból a „többsebességű” EU gondolatát. Tudjuk, ez nem új. Nem minden tagállam csatlakozott a schengeni egyezményhez, vagy vezette be az eurót. A szorosabb politikai együttműködést – vagyis a lisszaboni szerződés elfogadását – szorgalmazó országok különválása azoktól, amelyek csak gazdasági előnyöket akarnak húzni a tagságból, kétségtelenül nagyobb horderejű döntés lenne, mint a szabad utazásról vagy közös fizetőeszközről született korábbi egyezmények. De az EU nem engedheti meg magának, hogy fejlődésének ütemét mindig a lassan járókhoz vagy pláne a közösséget tudatosan fékezőkhöz igazítsa. Régóta érő döntésre van szükség. Ilyen szemmel nézve az írországi vétó akár előnyökkel is járhat azok számára, akik komolyan akarják az európai történelem egyik legnagyobb próbálkozásának sikerét.