Az igazság pillanata

Soha nem volt kisebb gondom a diagnózissal, mint most. Csak azt nem tudom, hogy másoknak miért volt. Azt tudniillik „mindenki” tudta, hogy a folyamatosan leértékelődő görög állampapírok jelentékeny hányada a „kisebbik Görögország”, azaz Ciprus bankjainak a kezén van. Ami veszteség tehát a görögöket érte, automatikusan átszállt Ciprusra. Ha egy görög állampapírt a kibocsátási érték 30 százalékán lehetett csak a piacon eladni, akkor a két legnagyobb ciprusi bank is „leírhatott” a vonatkozó portfóliójából 70 százalékot, s innentől már csak az volt a kérdés: ki fizeti meg ennek az árát? Csak a bankügyekben járatlanoknak mondom, hogy sajnálatos módon a banking businessben sincs ingyenebéd, azaz ha egy bank a betéteseinek a pénzéből valamit vásárol, akkor abból hozadékot remél, s ha ilyen nincs, akkor a betétes pénze vész oda. Illetve a bank mérlegében támad kipótolhatatlan rés.

Évek óta ez volt Damoklész kardja Ciprus fölött. Na meg az, amit gazdasági szerkezetnek nevezünk, s ennek az elemzése továbbvisz bennünket a „lufis” országok gondjai felé. Első kör az idegenforgalom, mert ahogy beütött a válság, Európa déli felén szignifikáns módon visszaesett a turizmus. Nincs adatom arra nézve, hogy az Oroszország felőli lankadatlan érdeklődés kellő ellensúlya lett volna a más oldalról történő zsugorodásnak. A második kör az ingatlanpiac. A ciprusiak, élvén ugyanazzal a konjunktúrával, mint a spanyolok, „ész nélkül” építkeztek, és a végeredmény ugyanaz, mint amott. Üres házak, félig kész lakótelepek tömegei. A harmadik kör a pénzügyi szolgáltatásoké. Valamilyen oknál fogva Ciprus mindig kedvező helynek látszott ahhoz, hogy pénzt eldugjanak. Erről az oroszok tudnának a legtöbbet mesélni. Ciprus – mellesleg euróövezet – egyfajta „offshore”-paradicsomnak számított abban a körben, amelyik jobbnak látta, ha a pénzét nem a Deutsche Banknál vagy a Citibankben tartja. (A példák tetszőleges számban gyarapíthatóak.)

Az a bizonyos Damoklész-kard a múlt héten lecsapott. Noha első pillantásra Ciprus makrogazdasági adatai messze jobbak, mint a mieink, eljött az igazság pillanata. Az ország a maga 66 százalékos GDP-arányos adósságával (a mienk alulról veri a 80-at) fizetésképtelen, és uniós mentőcsomagra szorul. Miért is? Mert adósságainak a megújítására már csak olyan áron kap piaci pénzt, amit nem tud megfizetni. Megalapozott gyanú szerint a görög adósság jelentős részben már ciprusi adósság. Egy – természetesen – németek vezette szakértői csoport végül 10 milliárd eurót szavazott meg a milliósnál is jóval kisebb országnak, amely ezzel együtt is a magyar GDP egyötödét állítja elő, cserébe olyasvalamiért, amire az unióban még nem volt példa.

A ciprusi kormány tudniillik úgy döntött, hogy egyszeri (lásd: Robin Hood-) adó formájában az összes, 100 ezer eurót meghaladó bankbetétre 9,9 százalékos adót vet ki, azaz a betétesek pénzének csaknem 10 százalékát egyszerűen elveszi. De tett ennél rosszabbat is: felmondta az állami betétbiztosítást a 100 ezer alatti betétekre, s 6,75 százalékos, ugyancsak egyszeri adót rótt ki ezekre. Amint a szándéknak híre ment, a ciprusiak ész nélkül kezdték megrohamozni az ATM-eket, ám a készpénz-automaták csak azt tudják kiadni, ami a kártyákon van – ami a betétszámlákon, azt már nem. Továbbá csak annyit adnak ki, amennyi „bennük van”.

A ciprusiak – és mindenki más, akinek betétszámlája van a ciprusi bankokban – fizetni fognak tehát, és ettől a kormány 6 milliárdnyi bevételt vár. Bejön vagy nem jön be, megjósolhatatlan, de ha mindez az unió egyetértésével történik, akkor mától fogva senki ne csodálkozzon azon, hogy Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban is roham indul a bankok ellen, mert mit lehet tudni? Ha a ciprusiaknak megengedték, hogy felmondják a betétbiztosítást (100 ezer alatt), akkor miért ne engedhetnék meg ugyanezt másoknak is? Az emberek elkezdenek rohanni a pénzükért, és ha mindezt egyszerre teszik, akkor a bankok tönkremennek. A bankrendszer nem bírja el azt, ha mindenki csak kivesz, és nem tesz be egy fillért sem, mert arra épül, hogy a kettő egyensúlyban van. A legrosszabb az – a Nobel-díjas Milton Friedman már bebizonyította –, hogy ha az emberek nem tudják, csak hiszik, hogy a bankjuk odavan; ebből a hitből táplálkozott egyebek között Amerika (és a fél világ) nagy válsága a harmincas években.

Erre történetesen nekünk is van példánk, mégpedig a Postabank ügye. Elég volt egy megalapozatlan rémhír, és emberek ezrei özönlöttek a hajdani (még Princz Gábor vezényelte) bank fiókjai elé, hogy – mi tagadás – kifosszák azokat. Noha a Nemzeti Bank „talicskázta” a forintokat a Postabankba, ez se volt elég a pánik lehűtéséhez. Egy tőkeerősebb bank se viselte volna el az ehhez hasonló megpróbáltatást.

A legrosszabb álmaimban se jöjjön elő, hogy a ciprusi példa ragadós legyen. Mert ha nincs állami betétbiztosítás, akkor semmi sincs. Igaz, voltak olyan „eurósok” – Írország például –, amelyek túllőttek a célon, és állami garanciát adtak minden betétre és befektetésre, de ha nekem mint egyszerű polgárnak van mondjuk 10 ezer euró megtakarításom, és abból önkényesen lekaszálnak 700-at (olykor egy hónapi nagyon szerény megélhetést), akkor megdől a hitem az egész rendszerben. Akkor, minden további gazságot megakadályozandó, kiveszem az összes pénzem, és elrakom a párnacihába. A bank meg hitelezzen abból, amije maradt.

Mint mondják és írják, ez az adó „egyszeri” lesz. De van egy méreg, amelyet az Orbán-kormány terjesztett el az unióban, ha nem is az euróövezetben. Azt ígérte – emlékszünk rá –, hogy „kivezeti” a bank- és szektorális adókat, de egyiket se vezette ki, sőt sine die meghosszabbította. Ilyenformán ha egy ciprusi mifelénk pillantgat, felötölhet benne, hogy az egyszeriség közönséges hazugság, és a betéteit tovább fogják sarcolni. Egészen addig, amíg ragaszkodik hozzá, hogy a pénzét hazai bankban tartsa. Majd ha hülye lenne.

Eddig még nem olvastam olyasmit, hogy az egyszeri sarc magyar hazugság lenne, és ne higgyenek senkinek, aki ilyesmit mond. De hogy stílszerű legyek: „Timeo Danaos et dona ferentes.” (Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is.) Meglehet, az egyszeriség maga a trójai faló. Amelyet a változatosság kedvéért ezúttal a németek építettek. Olyannyira, hogy a Bloomberg gazdasági hírügynökség magát Barack Obama elnököt biztatta: beszéljen erről Merkel kancellár asszonnyal, mert a dolog nagyon rossz véget érhet.