Az FBI is érintett egy orosz oligarcha pénzmosási ügyében
A gyanú szerint az FBI egy volt munkatársa segített kijátszani az orosz oligarchák elleni szankciókat.
Őrizetbe vették az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy volt munkatársát és egy másik amerikai állampolgárt, mert a gyanú szerint pénzmosásban segédkeztek egy szankciós listára került orosz oligarchának – közölte hétfőn a New York-i ügyészség.
A már szombat este előállított két amerikai férfit a vádirat szerint azzal gyanúsítják, hogy közreműködtek az Oleg Gyeripaszka ellen az ukrajnai orosz „hadművelet” nyomán hozott büntetőintézkedések kijátszásában. A gyanút súlyosbítja, hogy az FBI egykori munkatársa szolgálati ideje alatt éppen az oligarchák, köztük a Gyeripaszka ellen indított vizsgálatokkal foglalkozott. A férfi egyébként orosz származású amerikai állampolgár társával közösen nemrég megpróbálta az orosz milliárdossal szemben elrendelt szankciókat feloldatni.
Gyeripaszka ellen még szeptemberben, távollétében emeltek vádat a szankciók megsértése miatt. Ha elítélik, akár húsz év börtönnel is sújthatják.
(Kiemelt képünk illusztráció. Dmitrij Pumpianszkij Gibraltáron lefoglalt szuperjachtja, az Axioma kalapács alá került 2022. szeptember 27-én. Fotó: YactCharterFleet.com)