Az Exit Poll alapján Bajorországban a CSU, Hessenben a CDU nyerte a választást

A Keresztényszociális Unió (CSU) nyerte a választást Bajorországban, míg Hessenben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések szerint.

2023. október 9., 09:48

Szerző:

A két közszolgálati televízió megbíásából készült felmérések alapján a CSU a szavazatok 36,5-37 százalékát gyűjtötte össze, míg 2018-ban 37,2 százalékot gyűjtött. A többi párt 20 százalék alatt teljesített – számol be a 24.hu.

A CDU ezzel szemben jelentősen erősödött Hessenben, most 34,5-35,5 százalékot szerzett, míg 2018-ban 27-et. Más pártok itt is húsz százalék alatti eredményeket értek el.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjai – szociáldemokraták, zöldek, liberálisok – gyengültek, míg az ellenzék pártjai erősödtek a két tartományban – a várakozásoknak megfelelően. 

 (Kiemelt képünkön Boris Rhein, a CDU csúcsjelöltje, Hessen tartományi miniszterelnök, a CDU választási partiján beszél a hesseni tartományi választások első előrejelzésének közzététele után. Vasárnap tartották Hessenben a 21. hesseni tartományi parlamenti választást. Fotó: Arne Dedert/dpa/afp)

Franciaország szankciókat fontolgat a ciszjordániai palesztinok elleni erőszakért felelős zsidó telepesek ellen, és a francia diplomácia vezetője fel fogja vetni a kérdést európai szinten a hétfői brüsszeli EU-külügyminiszteri találkozón – közölte a tárca csütörtökön.

Washington démonizálja Moszkvát, sajnálatos, hogy Joe Biden amerikai elnök azt állította, hogy Ukrajna veresége esetén fegyveres összecsapás alakulhat ki Oroszország és a NATO között – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön.