Az év esküvője
Ha a lengyelek egy kicsit el akartak szakadni a politikától, de mégsem nagyon, most megtehették. Fantasztikus híresztelések, ugyanakkor a legnagyobb titokzatosságok közepette férjhez ment a Kwasniewski család egyetlen gyermeke, Aleksandra. A kétszer is köztársasági elnöki funkciót betöltő, rendkívül népszerű volt baloldali politikus, Aleksander Kwasniewski lányának esküvőjét a lengyel média az év társasági eseményének minősítette, s mint ilyen, meg is felelt a várakozásoknak.
Az Olának becézett 31 éves menyasszony feltűnően csinos volt a kiváló tervező, Sabrina Pilewicz-csel együtt megálmodott, Swarowski kristályokkal díszített különleges ruhájában. Öt évvel idősebb vőlegénye, Kuba (azaz Jakub Bartlomey) Badach, egy neves lengyel pop-zenekar, a Poluzjanci vezetője szintén egy márkanév, a Tomasz Ossolinski által tervezett frakkban feszített a varsói óváros egyik legpatinásabb templomában tartott esküvőn.
A nagy eseményre 320 vendéget hívtak meg, de a székesegyház előtt tömegek tolongtak, hogy vethessenek egy pillantást a boldog párra, és természetesen a vendégseregre, akik között számos politikus, újságíró, művész, közéleti személyiség volt. Egyikük, a baloldal európai parlamenti képviselője, Marek Siwiec a Twitteren élőben közvetített, így az interneten is lehetett követni mindent.
Az esküvői fogadásra már a lengyel fővárostól mintegy 35 km-re levő Serockban, egy hipermodern szállodában, a Narvilban került sor. A mendemondák szerint a fogadás 250 ezer zlotyba (ez mintegy 18 millió Ft) került, de ezt az összeget egy interjúban a leendő fiatalasszony tagadta.
Aleksandra Kwasniewska újságíró, s akár tetszik neki, akár nem, hozzászokott ahhoz, hogy a lesifotósok minden lépését követik, és bizony nemcsak az esküvője kapcsán. Egy kollégája kérdésére elmesélte, éppen ezért hosszasan tanakodtak vőlegényével, nem kellene-e egy csendes, szerény esküvőt tartaniuk, esetleg akár külföldön, de a dac erősebb volt benne. „Miért kellene bujkálnom? Miért tagadjam meg a családomtól, a barátaimtól, hogy megosszák velem az örömünket? Az igaz, hogy a média érdeklődését szívesen kihagytam volna!” – mondta.
Arról is beszámolt, hogy lesz leánybúcsú, de nem igaz, amit a lapok írtak, hogy a barátnője az est hangulatát fokozni kívánva felbérelt három férfi táncost, és nem lesz vetkőzésről sem szó. Mint ahogy nem felelt meg a valóságnak a 450 meghívott vendég sem, úgy a lagzira kiadott összeg tekintetében is jelentősen túloztak az újságok.
Olát meglehetősen idegesíti, hogy bár nem közéleti személyiség, a média folyton a nyomában van, a zsebében kutakodnak, a szavait kiforgatják. Idegesítik azok a lapokban megjelent spekulációk is, hogy szülei, Aleksander és Jolanta fizetik az egész esküvőt, „nehogy egyetlen gyermekük vénlány maradjon”. Kuba és családja ugyanis meglehetősen tehetős – az édesapát Kwasniewski jóval előbb ismerte meg, mint a fiát a lánya, 11 éve, és álmában sem jutott eszébe az akkori államfőnek, hogy a tejiparban dolgozó férfi (a rossznyelvek „kefírbárónak” nevezik) valaha családjának tagja lesz.
Bosszantó az is, hogy Ola egy éve azt nyilatkozta, nem szükséges papírral és pecséttel rendelkeznie ahhoz, hogy valakit szerethessen, de ez messze nem azt jelenti, hogy nem akart férjhez menni.
„Sohasem tudom, mi és milyen kiforgatott módon jelenik meg a szavaimból. Legutóbb azt kérdezték, felveszem-e a férjem nevét, és én azt feleltem, ha meg is változtatnám a nevemet, változtatna az valamit a társadalmi megítélésemen? Hiszen az emberek akkor is azt mondanák: Ez Kwasniewski lánya. A következő nap már az jelent meg a lapokban, hogy nem veszem fel a férjem nevét – pedig én még ezt nem döntöttem el”.
Az viszont igaz, hogy a fogadásra egy gdanski sörfőzde specialitását, egy kaszubi mézzel készült barna sörből 1000 litert rendeltek. Ennek a különlegességnek a neve Honeymoon, s a címkén két maci egy hordóból falatozza az imádott mézet. Ezt a különlegességet eddig csak kétszer készítették Gdanskban megrendelésre: először a volt államfő, Lech Walesa megrendelésére, a Nobel békedíj átvételének 25. évfordulójára rendezett ünnepségre, másodszor a spanyol válogatott kérésére a 2012-es labdarúgó Európa Bajnokság megnyerésekor.