Van valami, amiben a republikánusok alig különböznek a demokratáktól
Az amerikaiak többsége szerint sikertelen volt az afganisztáni háború.
A Pew közvélemény-kutató intézet elemzése szerint az amerikaik úgy látják eredménytelen volt az afganisztáni háború. A felmérést kedden tették közzé. A demokrata és a republikánus szavazók véleménye szinte nem is különbözik az ügyben.
A demokraták 69, a republikánusok 70 százaléka tartja úgy, hogy jórészt eredménytelen volt a húsz évig tartó katonai beavatkozás. A nemzetközi. erők kivonulása tekintetétében azonban lényeges a véleménykülönbség a két tábor között. A demokrata szavazók döntő többsége, 70 százalékuk látja úgy, hogy megfelelő módon történt. A republikánusok azonban nem tartják megfelelőnek a csapatkivonások módját. Csupán 34 százalékuk véli úgy, hogy a Biden adminisztráció megfelelő módon intézkedett.
Az amerikaik 54 százaléka úgy tartja, hogy a kivonulás megfelelő döntés volt. 42 százalék szerint pedig nem kellett volna elhagynia az amerikai haderőnek Afganisztánt. A felmérést még akkor készítette a Pew intézet, amikor még nem hagyta el az utolsó amerikai katona is Afganisztánt.
(Kiemelt kép: Az amerikai védelmi minisztérium által közreadott képen a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőteret biztosító két amerikai ejtőernyős katona, mögöttük felszáll egy C-17 Globemaster III amerikai katonai teherszállító repülőgép 2021. augusztus 25-én. Az Egyesült Államok és szövetségesei a légi kikötőn keresztül menekítik ki a külföldi állampolgárokat és a velük együttműködő afgánokat, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. Fotó: MTI/AP/Amerikai védelmi minisztérium)