Az államfő nem írta alá...

A lengyel sajtó egy része beszámolt arról, hogy a köztársasági elnök nem írta alá az „ellentmondásos választási törvényt” Magyarországon, és azt az Alkotmánybírósághoz utalta. Ennek kapcsán részletesen ismertetik a Fidesz által a nyáron beterjesztett új törvényt.

2012. december 9., 11:40

A Rzeczpospolita című konzervatív napilap kiemeli, hogy a legnagyobb kétségeket a választásokat megelőző kötelező regisztráció és a kampány lefolytatásának média-szabályozása kelti. Az államfő kancelláriája közölte is, hogy az elnöki beadványhoz csatolták az ellenzéki csoportok véleményét, amely kérte ÁderJánost, hogy ne írja alá a törvényt, mert az „ellentétes az alkotmánnyal és a szabad, demokratikus választások alapszabályaival az Európai Unió országaiban”. A lap megjegyzi, hogy az egész országban tüntetések voltak a törvény ellen.

Az Alkotmánybíróságnak most 30 napja van a döntésre. A magyar ellenzék elégedetten fogadta Áder döntését – írja a lap, s hivatkozik Mesterházy Attilára, aki azt nyilatkozta, hogy „reméljük, az Alkotmánybíróság tiszteletben tartja a demokrácia szabályait és a magyar nemzet akaratát”.

Az új törvény szerint – számol be a választási jogszabályról az Onet.pl is – választási kampányt csak 50 nappal a választások kezdete előtt lehet folytatni, de a kereskedelmi (benne az elektronikus) médiában nem, kizárólag a közszolgálatiban. A kampánycsendet, amely alatt nem lehet közzétenni felméréseket sem, a választások előtti 8 napra szélesítették ki.

A nyolc millió választásra jogosult magyar állampolgárnak ahhoz, hogy élhessen választási jogával, legkésőbb 15 nappal a választások előtt fel kell iratkoznia az állami szervek által vezetett választói listákra. Ezt a regisztrációt vagy személyesen kell megtenniük, vagy az internet segítségével.

A regisztráció kötelező a határon kívül élő magyaroknak is, akiknek Orbán Viktor kormánya megadta a magyar állampolgárságot is, azonban nekik ezt a feliratkozást levélben is meg lehet tenni.

A kormányzó Fidesz a választási törvényt abból a szempontból is módosította tavaly decemberben, hogy a parlamenti képviselők számát 386-ról 199-re csökkentette. Ebből 106 képviselőt egyéni listákról lehet választani, míg 93-at országos pártlistáról. Megváltoztatták a választási körzeteket is úgy, hogy a hagyományosan a baloldalra szavazó helyeket a jobboldali hívek körzeteivel összekapcsolták.
A Fidesz a saját stabil választóira számít, akik egész biztosan elmennek szavazni, ugyanakkor nyilvánvalóan fél a bizonytalanoktól – írják a beszámolók. A legújabb közvélemény-kutatások szerint nagyon nagy ezek aránya, 52 százalék, s ezekből a felmérésekből azt is lehet tudni, hogy Magyarországon azok, akik az utolsó pillanatban szánják rá magukat a voksolásra, mindig a kormány ellen szavaznak.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.