Az afrikai gyerekrabszolgaság miatt ehetünk csokit, de a bíróság szerint ez nem érdekes

Egy XVIII. századi törvény miatt külföldiek nem perelhetnek amerikai cégeket emberi jogi ügyekben.

2021. június 18., 13:06

Szerző:

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

A legfelsőbb bíróság 8:1 arányban hozott döntést a két vállalat javára. Mali hat felnőtt állampolgára perelte be őket, azt állítva, hogy gyerekként vitték el őket rabszolgának a szomszédos Elefántcsontpartra, ahol munkára kényszerítették őket kakaóültetvényeken. A felperesek kártérítést követeltek a svájci Nestlé amerikai leányvállalatától és az amerikai Cargilltől.  

A döntés szerint a fellebbviteli bíróság hibás döntést hozott, amikor engedélyezte az eljárás folytatását.

A per korai szakaszában kétszer is elutasították a keresetet, mielőtt a fellebbviteli bíróság ezt felülvizsgálta. Amikor tavaly decemberben fellebbviteli eljárásban tárgyalták a keresetet, Donald Trump akkori elnök kormányzata a Nestlé és a Cargill pártját fogta.

A felperesek azt állították, hogy nemcsak a saját, hanem a rabszolgasorba taszított több ezer gyerektársuk nevében indítottak keresetet a két vállalat ellen. A Nestlé és a Cargill tagadta a vádakat, és azzal védekezett, hogy gyerekrabszolgaság elleni intézkedéseket hozott.

A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy mali, vagyis külföldi állampolgárok indíthatnak-e eljárást amerikai vállalatok ellen. Egy 1789-es törvény szerint ugyanis külföldi állampolgárok nem perelhetnek amerikai bíróságon emberi jogsértések miatt. A legfelsőbb bíróság az elmúlt években egyes esetekben korlátozta a törvény alkalmazását.

(Kiemelt képünk illusztráció: Munkások kakaóbabokat válogatnak exportra az afrikai Abidjanban 2019. július 3-án. Fotó: AFP / Sia Kambou)