Ausztriában gyakorlatilag megállt az élet a koronavírus miatt

Mint Magyarországon az első hullámban: mától minden bezárt 10 napra az Orbán Viktor által laboratóriumnak tekintett Ausztriában. 

2021. november 22., 06:38

Szerző:

Ausztria hétfőn gyakrolatilag leállította a lakáson kívüli életet, mivel megkezdődött a negyedik országos COVID-19-zárlat. Nyugati szomszédunk ezzel az első nyugat-európai ország lett, amely idén ősszel újra bevezette ezt a drasztikus és népszerűtlen intézkedést a növekvő koronavírus-fertőzések miatt – írja a Reuters. 

Ez a zárlat szinte ugyanolyan, mint a korábbiak, viszont az első azóta, hogy a vakcinák széles körben elérhetővé váltak. A legtöbb olyan helyet, ahol az emberek összegyűlnek, kezdetben 10 napig, de lehet, hogy akár 20 napig bezárják. Így például éttermekbe, kávézókba, bárokba, színházakba, a nem létfontosságú üzletekbe és fodrászatokba se lehet elmenni a kormány intézkedésének megfelelően. 

A híres és hangulatos

bécsi karácsonyi vásárok is bezárnak,

pedig épp kezdtek kinyitni és rengeteg turistát vonzottak Bécsbe. Egy utolsó pillanatban történt változtatással a sífelvonók nyitva maradhatnak, de csak a beoltottak számára. A szállodák is bezárnak, nem fogadnak új vendéget mától. Akik a zárlat kezdetekor még várost néztek, kitölthetik az ott tartózkodásuk idejét. 

Ez egy olyan helyzet, amire most kell reagálnunk - mondta Wolfgang Mueckstein egészségügyi miniszter az ORF televíziónak vasárnap este. – A lezárás egy viszonylag kemény módszer, egy kalapács, az egyetlen lehetőség arra, hogy csökkentsük itt (a fertőzések számát). 

A konzervatív vezetésű kormány a múlt héten zárlatot rendelt el a be nem oltottak ellen, de a napi fertőzések továbbra is messze túlszárnyalják az egy évvel ezelőtt elért csúcsot. Ráadásul a kórházakban az intenzív ágyak is fogytán vannak. Emiatt pénteken a kormány bejelentette, hogy hétfőtől ismét teljes zárlatot rendel el, és február 1-jétől kötelezővé teszi az oltást, amit eddig szinte egy ország se tett meg.

A lezárás azt jelenti, hogy az emberek csak korlátozott számú okból hagyhatják el otthonukat, például munkába járás vagy alapvető élelmiszerek vásárlása céljából. A sétát idő- és távolságkorlátozás nélkül lehet megtenni. Egyszerre csak egy, másik háztartásból származó személlyel lehet találkozni. A munkahelyek és az iskolák nyitva maradnak, de a kormány arra kérte a szülőket, hogy gyermekeiket lehetőség szerint tartsák otthon.

 

(Kiemelt kép: BARBARA GINDL / APA / AFP)

 

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.