Ausztria elnököt választ

Fischer hivatalban lévő elnökként ezúttal elhárította a jelöltek televíziós vitáját, mondván, hogy nem kíván visszaélni kétségtelen helyzeti előnyével. Az ilyen vita parlamenti választások esetében gyakorlatilag kötelező, ám az elnökválasztásnál csak a lehetőség adott. Hasonló helyzetekben, elnökök újrajelölése esetén korábban sem rendezték meg a tévévitát.

Fischer ellenfelei, Barbara Rosenkranz az FPÖ és Rudolf Gehring, a Keresztény Párt jelöltje elítélték a döntést, Fischert önhittséggel vádolták és azzal, hogy lenézi vetélytársait. Ami azonban a jelöléshez szükséges állampolgári támogatást illeti, bebizonyosodott ez a fölény. Az új jelöléshez az államfő 45 ezer aláírást gyűjtött, míg Rosenkranz 10 500, Gehring pedig nyolcezer támogatót tudott mozgósítani.

Egy héttel a szavazás előtt Fischer, aki a hat évvel ezelőttivel szemben most már pártok feletti jelöltként méretteti meg magát, még egyszer számot adott arról, hogyan képzeli el az újabb elnöki periódust. Sok újdonságot nem mondott a televízió vasárnap délelőtti beszélgető műsorában, ám az osztrákok nem egyszer kifejezésre juttatták, hogy nincs ellenükre ez a kiszámítható nyugalom, mértékletes bölcsesség. Annak ellenére, hogy a két vetélytárs nem egyszer hangsúlyozta, milyen unalmasnak tartja a regnáló államfő személyét.

Rosenkranz és Gehring ezzel szemben eléggé meghökkentő nézetekkel próbál pontot szerezni.

Az utóbbi, a katolikus hit mindenekfelettiségét hirdető 61 éves Gehring újabban azt bizonygatja, hogy asszonynak a tűzhely mellett a helye, az óvoda-bölcsőde pedig egyenesen agykárosodást okoz. Keresztes hadjárata a terhességmegszakítás és az egyneműek párkapcsolata ellen, a cölibátus védelmében a katolikus hívők fogyatkozó táborában sem lel túl nagy népszerűségre.

Az FPÖ jelöltje, az 51 éves tízgyermekes alsó-ausztriai tartományi képviselő idegenellenes kijelentéseivel ugyancsak nem keltett túl nagy figyelmet a lanyha kampányban, még a szűkebb pátriájában megrendezett gyűléseken sem volt túl sok érdeklődő. Közjegyző előtt tett nyilatkozata, amely szerint nem tagadja a holokauszt tényét, nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy bárki komolyan vegye. Nyilvánvalónak tűnik, hogy csak a támogatására felesküdött népszerű napilap, a Kronen Zeitung nyomására szánta rá magát a különös lépésre.

Talán Fischer látványos fölénye és a kevéssé izgalmas kampány az oka annak, hogy a közvélemény-kutatások gyenge részvételt jeleznek. Az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökének nemigen van igazi beleszólása a napi ügymenetbe, az alkotmány inkább elméleti, jelképes jogokkal ruházza fel. Legfontosabb hatásköre a parlament feloszlatása, a kormány és a kancellár menesztése, illetve új választások kiírása. Az államfő mégis fontos személyiség, nemcsak a legelső közjogi méltóság, hanem morális instancia, akinek hallgatnak a szavára. Feltéve persze, ha olyan fajsúlyos személyiség, mint Heinz Fischer.