Ausztria dalra fakad

Május, a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozata még távolinak tűnik, de ilyenkor már javában megkezdődtek az előkészületek. Különösen az idén: a rendezők a fejükbe vették, hogy létrehozzák Ausztria legnagyobb kórusát.

2011. január 22., 15:17

A május 13-i megnyitón, a Városház előtti téren minden idők legnagyobb kórusa énekli majd egyebek között az Örömódát. Hogy ne csak a legnagyobb, de a legjobb is legyen, értő zsűri járja az országot és válogat a jelentkezők közül. Van miből: a karének Ausztriában igen népszerű. Összesen nyolcvanezren dalolnak több mint háromezer kórusban, nagyvárosban és kicsi településen.

Az előválogatást Grazban, Salzburgban és Kismartonban rendezik – ide várják az egész országból azokat, akik vállalják a megmérettetést. Pályázni lehet vagy a nagykórusba, a Városháza előtti megnyitóra, vagy a tartományi párhuzamos rendezvényekre, ahonnan élő kapcsolást terveznek. A jelentkező kórusoknak szűkebb pátriájuk egy-egy jellegzetes dalát is elő kell énekelniük.

Az első három helyezett vehet majd részt a bécsi megnyitón, együtt, sőt, a Schönberg kórussal kiegészülve. Mindez természetesen, ami közös felkészülést, is feltételez. Maga a casting sem mindennapos: az ORF fel is fedezte a benne rejlő lehetőséget és dokumentumfilmet készít róla, Az út a döntőbe címmel. A tervezett élő kapcsolás technikailag is igen nagy kihívás.. Ilyen komplex feladat előtt az ORF még soha nem állt – árulta el a projekt vezetője.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.