Amnesztiát kapnak a katonaszökevények
Amnesztiára számíthatnak a délszláv és koszovói háborúk szerb katonaszökevényei - jelentette be szombaton Srdjan Sreckovic, a diaszpóra ügyeivel foglalkozó belgrádi miniszter.
A Beta hírügynökségnek nyilatkozó politikus szerint ősszel kerül a szerb törvényhozás elé az a törvényjavaslat, amely mentesíti a felelősségre vonás alól mindazokat a legalább 30 éves embereket, akik nem a törvényben meghatározott módon kerülték el a katonai szolgálatot.
Ha valaki ellen már megindult a büntetőeljárás, az is azonnal megszűnik, mihelyt a törvényt elfogadják. Bár a miniszter nem mondta ki, a tervezett törvényt azok miatt akarják meghozni, akik a kilencvenes évek délszláv háborúi elől menekültek külföldre.