Lukasenka kémkedéssel vádol több mint harminc embert

A belarusz elnök szerint egy terrorista segítőit fogták el, nyugati kémekről beszélt.

2023. április 4., 18:37

Szerző:

A fehérorosz biztonsági erők külföldi hírszerző szolgálatok több mint harminc segítőjét fogták el - közölte kedden Aljakszandar Lukasenka belarusz elnök.

„Nemrég elfogtunk egy terroristát, aki az ukrán biztosági szolgálat égisze alatt, annak utasításait és feladatait teljesítve tevékenykedett, de a leginkább felháborítónak azt tartom, hogy több mint harminc ilyen segítőt sikerült elfognunk. Ezek (...) igazi hitvány gazemberek, akik társadalmunkban élve, a saját földjükön bűncselekmények és terrorcselekmények végrehajtásában segédkeznek” – hangoztatta a belarusz elnök Szergej Nariskinnel, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatójával tartott megbeszélésén a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítása szerint.

Úgy fogalmazott, hogy a külföldi terroristák éppen „a társadalom legaljasabbjaira hagyatkoznak”.

Mint mondta, a biztonsági szolgálatoknak még sok a teendőjük e tekintetben.

Lukasenka kijelentette, hogy Belarusz kész az együttműködés elmélyítésére Oroszországgal, és köszönetet mondott az eddig átadott információkért.

A belarusz elnök márciusban közölte, hogy őrizetbe vettek több személyt a macsuliscsi katonai repülőtéren februárban végrehajtott robbantással kapcsolatban. Megerősítette, hogy egy orosz Berijev A-50 típusú katonai repülőgépet ért támadás február 26-án, a gép azonban „nem rongálódott meg súlyosan”. A fő gyanúsítottat – akit Minszkben a kijevi titkosszolgálatok számára dolgozó orosz-ukrán kettős állampolgárként írtak le –, valamint több mint húsz, Belaruszban tartózkodó tettestársát elfogták.

(Kiemelt kép: Aljakszandar Lukasenka belarusz elnök évértékelőjén 2023. március 31-én. Fotó: Belarusz Elnöki Sajtószolgálat / AFP)