Egy aligátor bekopogtatott egy floridai házba, majd megharapta a házigazdát

Aligátor „kopogtatott” be egy floridai férfi házába, akit az ajtónyitást követően meg is harapott – írta vasárnap a The Guardian című brit napilap.

2023. március 19., 18:26

Szerző:

Scot Hollingsworth, a floridai Daytona Beach lakója a helyi WKMG televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a feleségével tévét néztek, amikor kintről dobbanást hallott. Ahogy kinyitotta az ajtót, hogy utánanézzen a dolgoknak, egy csaknem három méter hosszú aligátor ragadta meg.

„Felpattantam és az ajtóhoz mentem, kinyitottam, még alig léptem ki, és miközben még a villanykapcsoló felé nyúltam, megaragadta a lábam és nagyon erősen rázni kezdett”

– mesélt az esetről Hollingsworth. „Teljesen meglepett és megdöbbentett. Feltételezem, hogy legalább annyira megleptem az aligátort, mint ő engem” – tette hozzá.

A férfit a combja felső részén harapta meg a hüllő. Hollingswortht kórházba szállították, de úgy tudni, teljes egészében felépül majd. Az illetékes floridai hatóság később befogta és elaltatta az aligátort. Floridában meglehetősen nagy populációja él aligátoroknak, amelyek gyakran kerülnek kapcsolatba emberekkel, tekintettel arra, hogy a lakosság egyre inkább benyomul a lápvidékekre is. A ragadozók támadásai bár ritkának számítanak, mégis előfordulnak időnként. Februárban egy kutyáját sétáltató 85 éves nő vesztette életét, akit egy aligátor egy tóba hurcolt Florida délkeleti részén. Úgy tudni, az áldozat a kutyáját próbálta megmenteni.

(Kiemelt képünk: A St. Lucie megyei seriffhivatal által rendelkezésre bocsátott videón a floridai Hal és Vadvilág nyomozói egy 85 éves, kutyáját sétáltató nőt ért halálos alligátortámadásra reagálnak a floridai Fort Pierce-ben, 2023. február 20-án. Fotó: Handout / St. Lucie megyei seriffhivatal / AFP)