Áder János: Hazánk és Albánia közösen tervezi egy tíz megawattos naperőműpark építését

A magyar kormány továbbra is támogatja Albánia uniós csatlakozását.

2021. július 5., 14:43

Szerző:

Áder János hétfőn Budapesten az albán köztársasági elnökkel tárgyalt. A tárgyalás után a magyar köztársasági elnök azt nyilatkozta, a magyar kormány továbbra is támogatja Albánia uniós csatlakozását, mert szerinte a Nyugat-Balkán európai integrációja Európa biztonságának kérdése. 

Áder János a Sándor-palotában fogadta Ilir Metát, majd közös sajtónyilatkozatot tettek. A magyar államfő elmondta, ugyanaz a válság érintette a két országot az elmúlt másfél évben, kénytelenek voltak megbirkózni a járvány okozta egészségügyi és a gazdasági problémákkal. Mára azonban mindkét országban fel lehetett oldani a szigorú korlátozásokat, ami lehetőséget teremtett, hogy a jövőről, a gazdasági együttműködési lehetőségekről beszéljenek – magyarázta. Ilyen együttműködési területként említette a haderőfejlesztést, az energiaellátást és a vízgazdálkodást.

Áder beszélt arról is, hogy Albánia és Magyarország egyaránt tagja a NATO-nak. Magyarország elindított egy komoly haderőfejlesztési reformot, és Albánia is ezt tervezi, ami felkínálja az együttműködés lehetőségét. Hozzátette: mindkét országot érinti a klímaváltozás. Földrajzi adottságait kihasználva Albánia az energiaellátását a vízenergiára építette, de a folyók vízjárása egyre rapszodikusabb, ami bizonytalanabbá teszi az energiatermelést.

Albániának ezért más források után kell néznie, és a két ország közösen tervezi egy tíz megawattos naperőműpark építését.

Az államfő kitért rá: az év végén szerveznek egy expót, ahol a víz témája is napirenden lesz, és remélhetőleg olyan megoldásokat tudnak bemutatni, amelyek felkelthetik mások, így Albánia érdeklődését is. Áder János közölte, Szkander bég szobrának leleplezésével kezdték a napot, ami arra a szövetségre emlékeztet, amelynek keretében együtt harcoltak az oszmán birodalom ellen.

(Kiemelt kép: Áder János államfő (j) katonai tiszteletadással fogadja Ilir Meta albán köztársasági elnököt a Sándor-palota előtt, a Szent György téren 2021. július 5-én. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)