A választások országa

A Szerbiát főleg felejthetetlen médiamegjelenéseivel kormányzó miniszterelnök, Aleksandar Vučić már régóta fenyegetőzött az előre hozott választásokkal, de az utóbbi hónapokban úgy tűnt, lemondott szándékáról. A felmérések szerint a kormányfő népszerűsége szinte töretlen, 50 százalék körül mozog, a pártjáé „csak” 40 százalék körüli. Az ügyek általában jól állnak, kivéve a gazdaságot és az ennek hiányából fakadó, már évtizedek óta lelket és testet nyomorgató szegénységet. Az átlagjövedelem a macedónnal és a boszniaival vetekedik. Közben az itt tycoonnak nevezett oligarchák fényűzően élnek, terepjáróval riogatják polgártársaikat és itt-ott véresen leszámolnak egymással Belgrád vagy Újvidék utcáin.

Az idilli képet tovább szépíti az ügyes miniszterelnök külpolitikája, látszólag (vagy valóban?) elfordul az örök barát orosz bátyuskától és a Nyugat szekerét tolja. És ezen a téren is hősies harcot vív, hiszen nemcsak az elemekkel, hanem állítólag saját államfőjével (Tomislav Nikolić) is szembeszáll.

Viszont tény, hogy a szerb kormányfő „elengedte” a már rég önállósodott Koszovót és ezt lenyomta a szerb közvélemény nacionalistáinak torkán. Nem bukott bele: nem kis teljesítmény, a korábban kormányzó baloldalt emiatt örökre elsodorta volna a népharag. Így csupán maguktól vesznek ki.

És még ez sem minden: a „mártír” miniszterelnök ellen állandó összeesküvések szövődnek, amelyekről a hozzá hűséges sajtó rendre szalagcímekben számol be. Ezek a „puccsok” aztán átlagban egy-két napig tartanak, s a történetekből hősként persze Vučić kerül ki. A következő összeesküvésig.

Tehát a nyomoron kívül nagyobb baj nem volt. De jött a vízilabda-Eb ünnepélyes megnyitója. A sportminiszter, lojális kormánytagként, beszédében hálából megemlítette az államfő és közvetlen főnöke, a miniszterelnök nevét. A hálátlan közönség egy része ezt füttykoncerttel fogadta. Talán mert a vízilabdára volt inkább kíváncsi.

Aleksandar Vučić először azzal vigasztalta magát és híveit, hogy a fütty nem neki szólt, hiszen ott sem volt az arénában. Utána viszont jobban belegondolt. Olyannyira, hogy a Belgrád a vízen elnevezésű megaprojekt (Dubaj a példakép) jövőbeni helyszínén vitába keveredett az ottani tudósítókkal. Az N1 (össze nem tévesztendő a magyarországi szélsőjobbos, László Petrá-s médiummal) független televízió újságírónője megkérdezte a kormányfőt, hogy mit szól a füttykoncerthez. Vučić erre sértetten kikelt a tudósító és az olyan médiumok ellen (az N1 mellett a Vajdasági RTV), aki és amelyek ellene áskálódnak és azt terjesztik, hogy a nép le fogja váltani. A szerb közszolgálati televízió riportere erre megkérdezte a miniszterelnököt, hogy miért címkézi a kolléganőjét, mert szerinte helytelen, hogy Vučić a „ti” és a „mi” médiumairól beszél. Sajátságos szerbiai sajtószabadság, azzal a végső csavarral, hogy erről a „párbeszédről” a közszolgálati tévé nem számolt be.

Mindenesetre ezt követően felgyorsultak a dolgok. Vučić bejelentette, hogy eldöntötte: előre hozott választások lesznek. Ezt utána hivatalossá tette a Szerb Haladó Párt országos tanácsának ülésén. Hosszan tartó taps és ováció fogadta a bejelentést. Indoklás: a reformokra kell még négy év, ám a rendes ciklusból már csak két év maradt. A reformokat – bármik legyenek is azok – viszont nem lehet véghez vinni a jelenlegi „társadalmi feszültségek” miatt.

Nehéz kitalálni elsőre, hogy mi is ez a társadalmi feszültség, hiszen a Szerb Haladó Párt szinte egyeduralkodó a politikai színtéren. A demokratikus ellenzék összesen a 20 százalékot sem éri el, a szélsőjobb (Šešelj-féle radikálisok, Dveri) még ennyit sem. Az „örökös” koalíciós partnerek, a szocialisták (Milošević nem is annyira utódpártja) is csak 10 százalék körül vannak. A kisebbségek közül bízva bízhatnak a Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetségben és bárkiben, akinek felajánlanak legalább egy államtitkári posztot.

A „társadalmi feszültség” valódi értelmére azonban kezd fény derülni: a haladók országos vezetőségének négy tagja is kilépett a pártból, a pártvezető-miniszterelnököt belülről éri a közvélemény számára még nem egészen kivehető bírálat. Ezt támasztja alá, hogy előzőleg Vučić februárra hívta össze a párt tisztújító értekezletét, de hát, istenem, választások előtt nem újítunk, majd utána. Tehát májusban. Akkor már a miniszterelnök – egy újabb voksolással megerősítve – könnyebben számol le a belső ellenségével.

Vajdaságban nem előre hozott, hanem rendes tartományi választások lesznek, önkormányzatiak is. Tehát azt is mondhatnánk, hogy Vučićék rászerveztek a vajdaságiakra, de ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen már előtte is biztosra vehető volt, hogy a tartományban kormányzó balközép demokratákat kiebrudalják a választások után az igen szerény vajdasági hatalomból.

Ezzel véget érhet a Vajdasági Magyar Szövetség kettőssége is, hiszen országos és helyi szinteken (például Szabadkán) a haladók partnere, míg a tartományban a demokratákkal kormányoz. De nem ez az egyetlen kettősség.

A tavalyi év annak jegyében telt, hogy a VMSZ több vezetője, főleg értelmiségiek, a Pásztor István–Lovas Ildikó-páros (plusz az ifjabb Pásztor, Bálint) kizárólagos vezetési módszere és az ebből eredő téves kultúr- és médiapolitika miatt fellázadt. Az első félsiker után (Pásztor élettársát, Lovast sikerült ugyan kiszorítani a Nemzeti Tanács vezetéséből, de a hatalmi páros összjátéka ettől mit sem csorbult), Korhecz Tamás és Józsa László (a Nemzeti Tanács korábbi elnökei) és több tucat párttag kezdeményezésére tavaly augusztus 20-án megalakult a Magyar Mozgalom. Ezzel megkezdődött az ádáz küzdelem a VMSZ-en belül.

Előre lehetett tudni, hogy a magyar helyzet fokozódik a választások előtt, és, tegyük hozzá, az Orbán-kormány kilátásba helyezett 50 milliárd forintos adományának/hitelének árnyékában. A magyar miniszterelnök már korábban letette a voksát Pásztorék mellett a Magyar Állandó Értekezleten. Ezen felbátorodva az igaz hitű VMSZ-esek kerek perec visszautasították a Magyar Mozgalom ajánlatát, hogy szívesen részt vennének a magyarországi pénzek igazságos elosztásában.

A pártbeli tisztogatás nagyobb sebességre kapcsolt azt követően, hogy az MM társelnöke kilátásba helyezte, hogy a mozgalom indul a választásokon. Pásztorék erre egyfajta rögtönítélő bizottságot állítottak fel, és a mozgalomhoz is csatlakozott párttagoknak öt-öt percet adnak, hogy válasszanak: a párt vagy a mozgalom. Sokaknál ez komoly egzisztenciális kérdéseket vet fel. A legismertebb érintett ebben az ügyben Maglai Jenő szabadkai polgármester, akiről Pásztor azt mondta, nem lehet kivétel. Tehát a pártból kizárják, de „a VMSZ magyar polgármestert nem buktat meg”. Vagyis Maglai maradhat – áprilisig.

Magyar szempontból a soron következő választásoknak a pártbéli torzsalkodásnál sokkal nagyobb a tétjük: az, hogy mennyire gyengül meg a VMSZ a pártszakadás és főleg a választópolgárok egyre tömegesebb elégedetlensége miatt.

Annyira-e, hogy nem lesz képes kezelni az orbáni 50 milliárdot?