A tüntetők továbbra is kitartanak

Hétfőn több tízezren gyülekeztek ismét Kairó belvárosában, ahol a katonákkal, tankokkal megerősített rendőri erők vártak rájuk a megmozdulások hetedik napján. Helyi jelentések szerint a Tahrir téren legalább 50 ezer ember gyűlt össze hétfőn. Egyelőre nem történtek atrocitások.

2011. január 31., 17:18

Egymilliós tüntetést és meghatározatlan idejű általános sztrájkot hirdettek keddre a rezsim elleni kairói tüntetők hétfőn. A tiltakozások szervezői a minden eddiginél nagyobb megmozdulással az államfő lemondását akarják kikényszeríteni.

Az AFP valamint a BBC tudósítója szerint az egyiptomi főváros más részein hétköznapi forgalom volt, ami azt jelzi, hogy több helyen normalizálódik az élet Kairó egyes térségeiben. A belügyminisztérium szerint ugyanakkor folytatódnak a fosztogatások. A belügyminiszter vasárnap azt közölte, hogy a rendfenntartók kíméletlenül fellépnek a bűnözők ellen.

Egyiptom más városaiban, például Alexandriában, Szuezben, Mansourában, Damanhourban is ezrek gyülekeztek hétfőn, hogy folytassák a Mubarak lemondását követelő tüntetéseket. Közben az egyiptomi állami tévében beolvastak egy levelet, amelyet Mubarak elnök írt a kormányfőnek. A levél szerint a 30 éve hatalmon lévő államfő utasította a miniszterelnököt, hogy "hajtson végre alkotmányos és a törvénykezési reformokat a politikai pártokkal folytatott párbeszéd révén" - írta a Független Hírügynökség.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.