A tudatlanság hatalom

Mennyi butaságot lehet belegyömöszölni két rövid bekezdésbe? Amint az köztudott, és amit eddig senki nem cáfolt, a közszolgálati televízió 2011. április 1-jén sugárzott híradója az elemi az szakmai szabályokat semmibe véve és törvénysértő módon meghamisított egy híradást, amikor is a műsorban azt a látszatot keltette, mintha Daniel Cohn-Bendit a vele szemben az adásban megfogalmazott pedofil vádakra érvekkel nem válaszolt, hanem önuralmát vesztve menekült el a helyszínről. A valóságban ennek az ellenkezője történt meg.

Mivel ez blogbejegyzés, nem foglalkozom részleteiben azzal a hosszabb kifejtést igénylő kérdéssel, hogy mi lett volna a helyes jogalkalmazói döntés, de leszögezhető, hogy szankció kiszabásával természetesen meg kellett volna állapítani a jogsértést, hiszen a tudatos hamisítással a műsorszám koncepciójában sértette meg az emberi méltóságot. Részletesebben viszont csupán a Médiatanács állásfoglalásának arról a részletéről írok, amelyben láthatóan arra törekedett, hogy hatáskörének hiányának megalapozásaként értelmezze az emberi méltóság sérelmét mint jogi problémát:

Tehát a Médiatanács 2011. december 14-én kelt, MN/32844-19/2011. számú döntése szerint:

„A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme. A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.

(A hivatkozott szabály: „Smtv. 14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot.

(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.”)

A kérdéses műsorszámban ugyan elhangzott, hogy Daniel Cohn-Bendit 1975-ös önéletrajza szerint szexuálisan közeledett kiskorúakhoz, valamint, hogy az 1969-es párizsi diáklázadás vezetőjeként marxistának vallotta magát, ezen információk azonban kizárólag Daniel Cohn-Bendit személyhez fűződő jogait érintik, és az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket nem sértik. Ez esetben tehát a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy az esetlegesen jogsértést elkövető médiaszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, ám a Hatóság közigazgatási eljárás megindítására nem jogosult. ”

Ennek a szövegnek, ha egyáltalán, az újabb magyar jogtörténetben egyetlen párja akad, mégpedig az az ítélet, amely a Tokaj Kereskedőház borainak „emberi méltóságát” védte egy újságírónak az e borokra nézve sértő véleményével szemben (tudvalevő az is, hogy a szerzőt azután az Európai Emberi Jogi Bíróság védte meg – nemzeti szégyen - a hazai jogszolgáltatástól). Csakhogy van két nem elhanyagolható különbség, míg az eljáró bíró ezt az okosságot a bor méltóságáról teljesen egyedül találta ki, addig a Médiatanács a kollektív bölcsességnek elvben valóságos tárháza, továbbá döntéseit több milliárdos közpénzből fenntartott szakértő szervezet támogatja. A másik különbség, hogy – mindjárt meglátjuk – a Médiatanácsé annál is tudatlanabb állítás, mint a bor emberi méltóságáról szóló. Az eset tehát azt is megmutatja, mennyit ér a médiahatóság pénze.

Ezúttal nagyvonalúan eltekintek attól, hogy jogi szövegekben milyen furcsaság a „§ szakaszának” említése, de nem kukacoskodom azon sem, hogy a hatóság szót a magyarban nem írjuk nagy kezdőbetűvel, sőt, bár kedvem lenne, azzal a tartalmi problémával sem foglalkozom, hogy személyiségi jogi sérelemként(!) miként kerülhet egymás mellé az a két vád, hogy, 1. valaki szexuálisan közeledik kisgyerekekhez és, hogy 2. 1969-ben „marxistának vallotta magát”. E mögött pedig magában is a tudatlanság valóságos tárnája sötétlik, hiszen ha ez a második jellemzés vád, akkor a világ legtekintélyesebb egyetemei, az ott működő és Marxot kutató, tanaival rokonszenvező megbecsült tudósok miatt, valamennyien valóságos bűnszervezetek.

Maradok tehát csak az emberi méltóság értelmezésénél, mert az is elég kemény dió, hiszen amit megpróbálok értelmezni, abban nincsen értelem: Az elemző nincs könnyű helyzetben, hiszen olyan szöveggel áll szemben, amely ellenáll a racionális bírálatnak, azaz nevetni vagy sírni felette könnyebb, mint nekiállni elemezni. A rövid szöveg valósággal tobzódik az érdek (közérdek) szavak ismételgetésében, mégpedig úgy, hogy azt az alkotmányjogi alapjogi irodalomban teljesen ismeretlen kontextusba helyezi. Ez az összefüggés úgy azonosítható, hogy ahol jogokról kellene szólni, a szöveg rendszerint érdeket mond. Ez azért is baj, mert a két fogalom között az első alapvető különbség az, hogy a jog értelmezése a jogász számára alapvetően világos, ellenben a közérdek (nem beszélve egyéb érdekekről), jogi szövegekben rendszerint nem jelent semmit.

Az írás folytatása itt olvasható: