A tálibok támadást indítottak az Iszlám Állam ellen
Elemzők szerint az újabb tálib uralom óta megerősödött az Iszlám Állam helyi szervezete.
A tálibok offenzívát indítottak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyvereseinek feltételezett állásai ellen a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, legalább négy dzsihadista és két civil meghalt – tudósít helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva az MTI.
A kandahári rendőrfőnök közlése szerint az ISIS Afganisztánban aktív Horaszán elnevezésű csoportja ellen a tartomány négy körzetében indítottak támadást. Az akció során tíz terroristát tartóztattak le. A tálibok hatalomátvételük óta többször is azt mondták, hogy fontosnak tartják az afganisztáni biztonsági helyzet megerősítését. Elemzők szerint az újabb tálib uralom óta azonban megerősödött az Iszlám Állam helyi szervezete.
Az Iszlám Állam afganisztáni központjának a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományi fővárosa, Dzsalalábád számít. Emellett több terrortámadást hajtottak végre az északkeleti Kunduz tartományban élő síita kisebbségek ellen is. Az ISIS magára vállalta a Kandahár legnagyobb síita mecsetében októberben elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek legalább 60 halottja és több tucat sebesültje volt.
(Kiemelt képünk illusztráció: Radikális iszlamista tálib harcosok járőröznek az általuk elfoglalt nyugat-afganisztáni Faráh városban 2021. augusztus 11-én. Fotó: Mohammad Asif Khan / MTI/AP)