A tagállamok fúrhatják meg az Ukrajnának szánt EU-segélyt

Tagállamok ellenállásán elbukhat az Ukrajnának szánt 20 milliárd eurós EU-segély – értesült az Euractiv.

2023. november 11., 15:31

Szerző:

Több uniós tagállam fenntartásai miatt EU-s diplomaták úgy látják, elbukhat az Európai Unió azon terve, hogy akár 20 milliárd eurót is költsön katonai segélyre Ukrajnának – írja az Euractiv nyomán az Euronews

Josep Borrell, az EU külpolitikai vezetője még júliusban javasolta, hogy az unió hozzon létre egy alapot, amely négy éven keresztül évente legfeljebb 5 milliárd euróval támogatná Ukrajnát – a nyugati országok szélesebb körű biztonsági kötelezettségvállalásainak részeként – az orosz invázió elleni küzdelemben. 

Miközben azonban az uniós védelmi miniszterek várhatóan jövő kedden Brüsszelben vitatják meg a tervet, diplomaták szerint több ország – köztük a fajsúlyosnak számító Németország – fenntartásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy ilyen nagy összegeket évekre előre lekössenek.

Borrell javaslata arra irányult, hogy a támogatást hosszabb távra alapozzák meg azáltal, hogy az Európai Békefenntartási Eszközön belül létrehozzák az ukránok támogatásra szánt pénzalapot, ebből térítik meg az EU-tagállamoknak a más országoknak nyújtott katonai segítségnyújtásukat.

Magyarország kezdettől fogva jelezte, hogy blokkolja ezt a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy Ukrajna felvette a magyar OTP bankot az úgynevezett „nemzetközi háborús szponzorok” listájára. Ukrajna azóta beleegyezett a bank ideiglenes eltávolításába, de a magyarok azzal érvelnek, hogy ez ”nem elég”.

A katonai segélyekről szóló vita épp akkor kezdődik, amikor az EU tagállamai tárgyalnak arról a javaslatról is, hogy Ukrajnának 50 milliárd eurós gazdasági segítséget nyújtsanak.

Az EU és tagállamai az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek legnagyobb adományozói közé tartoznak az orosz invázió tavaly februári elindítása óta.

(Kiemelt képünk illusztráció. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón Kijevben 2022. április 8-án.)