A szélsőséges megmozdulások a kamaszkorú demokrácia tünetei

Beszélgethetünk magyarul is?

Most inkább angolul, ha lehet.

Azért kérdeztem, mert életrajzából kiderül: jól érti a nyelvünket, 1994 és ’97 között Magyarországon dolgozott.

Az amerikai nagykövetség politikai osztályán, de részt vettem annak a bizottságnak a munkájában is, amely segítette Magyarország felkészítését a NATO-csatlakozásra. Kiküldetésem végére esett a madridi csúcstalálkozó, ahol Magyarországot meghívták a szövetségbe.

Vannak, akik úgy vélik: az elmúlt évtizedben a NATO katonai szövetségből egyfajta politikai szervezetté alakult, s jelentős szerepet vállalt a kelet- és közép-európai országok demokratizálódásában. Ám a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után a szövetségnek – idézve Pavel Necas NATO-szakértőt – „vissza kellett volna fejlődnie” katonai szervezetté, hogy megelőzhessen esetleg váratlan támadásokat.

A NATO sosem volt kizárólag politikai vagy katonai szerveződés. Legfontosabb missziónk a tagállamok védelme – akár katonai, akár politikai eszközökkel. Tény: míg a hidegháború éveiben elsősorban Nyugat-Európa szovjet fenyegetettségére figyelt leginkább a NATO, addig ma jóval több és összetettebb védelmi problémával szembesülünk. Szeptember 11-e után valóban megkerülhetetlen lett a terrorizmus elleni védekezés. Az afgán szerepvállalás kapcsán is láttuk: csak akkor hatékonyak igazán a NATO-egységek, ha a katonai erőfeszítések mellett szorosabban együttműködnek a helyi társadalommal. Megváltoztak a partneri viszonyaink is: Afganisztánban a NATO munkáját ausztrál, dél-koreai, japán katonák, sőt egyes arab országok is segítik. Az új szempontokat be kell építeni egy új stratégiai koncepcióba.

Szakemberek már 2005-ben is sürgették a ’99-es NATO-doktrína módosítását. Az ön által említett kérdéseken túl szorgalmazták, hogy a szervezet foglalkozzék a számítógépes hálózatok biztonságával és a természeti erőforrások védelmével is. Még sincs új koncepció. Mire várnak?

Amikor a NATO 1999-ben felülvizsgálta és módosította régi stratégiáját, figyelembe vette a változásokat és az új kihívásokat. Hiszen időközben leomlott a berlini fal, véget ért a hidegháború. Az új koncepció már a biztonsági környezet megváltozását tükrözte. Külön forgatókönyvet igényelt a békefenntartási feladatok ellátása, a válságkezelés vagy a háborús helyzet. Gyors reagálású hadtestet, főhaderőt és egy központi tartalékos egységet kellett kifejlesztenünk. Magyarország, Lengyelország és Csehország csatlakozása, de a balkáni háborús szerepvállalás miatt is korrekcióra szorult 1999-ben a korábbi stratégia. Kétségtelen: 2001. szeptember 11-e is fordulópontot jelentett. De még nem született megegyezés a NATO új koncepciójáról.

Gondolom, azért sem, mert politikailag rendkívül érzékeny dologról van szó.

Tény: a NATO önálló országok szövetsége. Nem biztos, hogy minden állam kész megtenni a szükséges óriási politikai erőfeszítéseket. De hadd idézzem az egyik szakértő barátomat: válsághelyzetben nem az az első dolgunk, hogy levegyük a polcról a stratégiai iránymutatásokat tartalmazó könyvet. Valószínűbb egy rendkívüli ülés összehívása, ahol azonnali döntést hozunk a lehetséges lépésekről.

De 1999-ben még úgy gondolták: válsághelyzetben sem árt, ha előre lefektetik a szabályokat.

Pontosan így érvelnek azok, akik támogatnának egy új stratégiai koncepciót.

És mi az ön véleménye?

Szerintem mindkét álláspontban van igazság. Másrészt elég sok idő állt rendelkezésre, hogy bizonyos kérdésekben közös álláspontra jusson a NATO, illetve megküzdjön az új veszélyekkel. A ’99-es koncepció kijelölte számunkra az utat. Ezen haladunk. A NATO-ról folyó érdemi viták sosem a szövetség létjogosultságáról szólnak, hanem arról, miként működhetnénk még jobban. A tagállamok maguk kérték a felvételüket a NATO-ba, s ez a szövetség fontos számukra. Nem mellesleg: ez az egyetlen szervezet, amelyben Észak-Amerika, Kanada és Európa közösen dönthet meghatározó katonai kérdésekről. Az Amerika és Európa közötti együttműködés kulcsfontosságú lehet az euroatlanti demokratikus közösségek számára is.

Az EU-tagállamok jelentős részében azonban máig a GDP két százalékánál kisebb összeget szánnak a haderő szervezésére. Holott az „informális elvárás” legalább két százalékot javasol. Ez nem azt mutatja, hogy Európában még sincs politikai akarat – mondjuk – a terrortámadások elleni védekezés erősítésére?

Meg kell ismételnem: a NATO szuverén országok szövetsége. Minden tagállam maga hozza meg a döntéseit saját politikai lehetőségeinek tükrében. Persze a kitűzött cél valóban a GDP két százaléka. Ezt mindenki tudja. Többet nem tehetünk. Képzelje csak el: ha ezért szankcionálnánk az adott tagállamot, akkor az hogyan érintené együttműködését a szövetséggel?

Pavel Necas szakértő ugyanakkor azt mondja: még szorosabb együttműködésre lenne szükség az EU és a NATO között.

Azt valóban nem indokolja semmi, hogy az EU és a NATO úgy viselkedjék egymással, mintha nem ugyanazon a bolygón lennének. Bizonyos helyzetek persze nehezíthetik az együttműködést. Például a NATO-tag Törökország és az EU-tag Ciprus területi vitája. Ugyanakkor a két szervezet remekül össze tudta hangolni működését a „terepen”, azaz Boszniában, Koszovóban, Afganisztánban.

Kelet-európai szakemberek attól tartanak, hogy a térségben tervezett NATO-építmények (radarok, rakétaelhárítók) terroristák célpontjaivá tehetik az itteni országokat.

Téved, aki azt hiszi: egy NATO-radar máris a terroristák célpontjává tesz egy országot. A radikális iszlám terroristái egy egész Európára kiterjedő kalifátust vizionálnak. Ők általában a demokratikus értékekkel szemben, és nem a NATO ellen lépnek fel.

Kelet-Európát a radikalizmus erősödése is fenyegeti, amely – sokak szerint – egyfajta terrorizmusnak is tekinthető. Figyelemmel van erre a NATO?

Szórványos jelenségről van szó. A szélsőségesek megmozdulásai – amelyek kétségkívül elítélendőek – inkább a fiatal demokráciák „pubertáskori” tünetei. Nem adnak okot komoly aggodalomra, hiszen a kelet-európai országokban mára megerősödtek a demokratikus intézményrendszerek. „Vészhelyzetben” pedig az EU segít az efféle problémák megoldásában.