A székelyföldi játszmában már nem igazodnak Orbánhoz

Az idei romániai helyhatósági választásokon a Fidesz és személyesen Orbán által erőteljesen támogatott erdélyi (inkább székelyföldi) Magyar Polgári Párt megbukott. Dacára annak, hogy a Magyarországról (esetleg a Magyar Köztársaságból?) jött emberek sem anyagi, sem szellemi erőfeszítést nem kíméltek avégett, hogy a romániai összmagyarság pártjával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben ezt a politikai alakulatot segítsék. És mi lett a történet vége? Az RMDSZ 85:15 (a Partiumban 95:5) százalékban „legyalogolta” a volt székelyudvarhelyi polgármester, a Fidesz-bizalmasként ismert Szász Jenő ezúttal önállóként induló pártját, de még Székelyföldön is (ahol a romániai összmagyarságnak a fele él) övé lett – 60:40 százalék arányban – a többség. Maga Szász Jenő (az RMDSZ jelöltjével szemben) elveszítette a Hargita megyei közgyűlés elnöki tisztéért folyó versenyt. Ez idő szerint önnön minipártjának elnöki megbízatásán kívül semmi egyebet nem birtokol.

Mindezek ismeretében a Budapestről érkező zarándok arcizomrándulás nélkül kijelentette, hogy a Szász-féle MPP-nek a romániai választási küzdőtéren való megjelenése jótékonyan hatott az erdélyi magyarság politikai megjelenésére, mert több önkormányzati képviselője és polgármestere van, mint annak előtte. A kép így hamis. Először is: Szász – mint említés történt róla – poszt nélkül maradt. Másodszor: az MPP legfeljebb az RMDSZ-től tudott polgármesteri helyeket elvenni, illetve több magyar polgármester csak azért van, mert az RMDSZ – saját erejéből – románokat vert meg. Harmadsorban – és ez a leglényegesebb –: a roppant befolyásos megyei önkormányzati elnöki tisztek tekintetében a magyar képviselet ötről négyre olvadt. Négy: annak, hogy több száz erdélyi helyi önkormányzatban mindösszesen kétszázzal több magyar képviselő van, semmi jelentősége nincs. (Mellesleg arról sem tudunk, hogy ezek nem romániai „román” pártok listáján jutottak-e be véletlenül... Csak gyanúink vannak.) Arról már talán szó se essék, hogy az MPP-féle RMDSZ-ellenes kampányőrjöngés („posztkommunista utódpárt”, „az autonómia elárulója”, „az egypártrendszer átmentője”) a magyar szavazókat inkább távol tartotta, semmint közelítette az urnákhoz. Rikítóan alacsony volt a részvétel, körülbelül annyi szavazásra jogosult magyar élt a jogával, mint amennyi nem. Ennyit az Orbán által vizionált győzelemről.

A Fidesz-vezér mindenesetre úgy tett, mint ha e „győzelmen” kívül semmi köze nem volna az erdélyi magyarok egymásnak ugrasztásához, illetve hogy ő csak egyben volna érdekelt: valamiféle „új egyezség” megszületésében. Már az is szép, hogy a kedvencei által felmutatott 15 százalékos eredmény után most hirtelen egyezkedne – annak a látszatát keltve, mint ha egyenlő felek között jönne/jöhetne létre ilyen egyezség –, de az egyezkedési hajlandóság a visszavonulás leple. Orbán egy tőle megszokott, fensőbbséges pózból lenéz a csatatérre, s azt mondja az „övéinek”: egyezkedjetek, ha már másként nem megy... (Egy RMDSZ-képviselő szellemes mondását idézném: a Fidesz-elnök egy olyan papára emlékeztet, aki összeveszítette a gyerekeit egy játékon, majd azt mondja nekik, hozzátok rendbe, nekem nincs időm ilyesmivel foglalkozni.)

Tartozom a tárgyilagosságnak azzal, hogy nyugtázzam: Orbán Viktor ebben a (romániai) játszmában egyre kevésbé érdekes tényező, a játékosok nem hozzá igazítják a lépéseiket. Végtére is egy másik országban élnek, ahol épp olyanok a választások tétjei, mint minálunk: poszt, befolyás, hatalom, pénz. (Itt jegyzem meg: amióta az RMDSZ Bukarestben kormánytényező, azaz sokféle koalíció szereplője, főszereplője, olykor a mérleg nyelve, az erdélyi és székelyföldi magyarok sokkal, de sokkal több forráshoz jutottak, mint annak előtte. Ha valaki végigautózik a Bukaresttől Brassón át Marosvásárhelyig vezető úton, tapasztalni fogja, hogy a korábbi horrortörténetek útvesztői immár nem léteznek.)

Nem tényező Orbán abban az értelemben sem, hogy az általa és Szászék által hajszolt (2004-ben még „kierőszakolni” vélt) autonómiaügy az erdélyi magyarok képzeletét nem ragadja meg. Ami nem csoda, mert mind a mai napig senki nem tisztázta, milyen alapú és minőségű autonómiát akar, s mi ebből a jó az ott élőknek. Készültek a minap közvélemény-kutatások, s ebben az „emberek” (Orbán kedvenc hivatkozása) elsőbbségi listáján a magasabb nyugdíj, a jobb kórházi ellátás és a jobb közlekedés (útviszonyok) megelőzték az autonómiát. Ilyenformán teljesen légneműnek mondható a Fidesz-elnök ama álláspontja, hogy neki Erdélyben – már ami az ottani politikai szervezeteket illeti – mindig is az autonómiaelvhez való hűség volt a mérvadó. (Kvázi: ezért nem szerette az RMDSZ-t, és szerette önnön klónját, az MPP-t.) Na és akkor? Kit érdekel ez ma?

Tőkés László püspök például a hét végén közvetítőként lépett fel az RMDSZ és az MPP között. Noha az ő rokonszenvei ismertek, nyilvánosak és kétségbe nem vonhatók (Orbán, Fidesz), a helyhatósági választások eredményének ismeretében és a félelmetesen közelgő általános (parlamenti) választások árnyéka előtt a Szász Jenőt köztudomásúan riválisának tekintő püspök tárgyalóasztalhoz ült Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, és elégedetten állt fel onnan. Csoda? Ugyan. A Fidesz (és Tőkés) által minimum „nem szeretem” alapon kezelt magyar párt tudott mértéktartóan nagyvonalú lenni. (Végtére is persze: bármely politikai cél eléréséhez az összes lehető magyar szavazatra szüksége van.) Abba persze nem ment bele, hogy a megvert MPP-vel egyenlő félként tárgyaljon – miért is? De jelezte, hogy az MPP emberei, ha az RMDSZ listáján indulnak (más választás egyébként nincs is, mert a pártszövetségeknek nyolcszázalékos küszöböt kell átlépniük a parlamentbe kerüléshez, s Romániában a magyarság aránya mindösszesen 6,3 százalék), a helyhatósági választásokon mutatott teljesítmény (országosan 15, Székelyföldön 40 százalék) arányában kaphatnak jelölést. Ja, és maga Tőkés biztos befutó helyet a jövőre esedékes európai parlamenti választáson.

Ilyen előzmények után – ha Tőkés derűjét mérvadónak tekintjük – valóban létrejöhet a kiegyezés. (Az RMDSZ ultimátumának határideje: július 24.) Orbánnak nincs és nem is lehet szerepe benne, már csak azért sem, mert hasztalan várta el Markó Bélától, hogy kezdeményezzen vele eszmecserét. Úgy fest, Markónak ehhez nem volt kedve. Annyit mondott diplomatikusan, hogy van még némi tisztázni való az RMDSZ és a Fidesz viszonyában, mielőtt a csúcstalálkozó létrejönne. Csakugyan. Aki nem felejt könnyen, tudja, hogy a Fidesz a Szász Jenő-féle MPP segedelmével épp az RMDSZ-t akarta legyűrni, az MPP kampányába állt bele, azzal azonosult, a „bátrakkal” a „gyávák” ellenében.

Itt azonban tennék egy lábjegyzetet, amelynek tárgya nem a „bátor” magyarkodás és frázispuffogtatás, hanem a politikai következetesség. Az erdélyiek nyilván jól emlékeznek arra az időre, amikor Románia uniós tagsága volt a tét, s Szász Jenőék valósággal könyörögtek a Fidesznek, hogy a magyar parlamentben csak akkor szavazza meg ezt a tagságot, ha a Székelyföld előzőleg autonómiát kap. Ami persze Bukarestben szóba sem került, ám Orbán (nagyon praktikusan) „igen”-re utasította képviselőit. Holott előzőleg ő maga – a 2004-es tusványosi szabadegyetemen – mondta: Románia EU-tagjelöltsége soha vissza nem térő alkalom arra, hogy a magyar autonómiát kiköveteljék, sőt „kierőszakolják”.