A steyri mementó

A hegyoldalról a távolban látni a két folyó, a Steyr és az Enns találkozási pontját. A napsütésben csillogó háztetők egyike azé a gimnáziumé, ahova egy éven át egy bizonyos Adolf Hitler járt. A legszebb a kilátás a temető előtti sétányról, a héber felirattal jelölt, kulcsra zárt nagy kaputól.

Mögötte rendezett kis zsidó temető, Jeruzsálem felé néző sírokkal. A legszembeötlőbb kő száz magyar zsidónak állít emléket. Azoknak, akiket 1945 áprilisában az áldozataikat a keleti fal építéséről Mauthausen felé hajtó nácik a közelben gyilkoltak meg. A héber és német felirat röviden emlékeztet a történtekre. Nemrégiben kiegészítő tábla került a tömegsírra, tizenöt magyar áldozat nevével. Ők azok, akiket a náluk talált igazolványok alapján sikerült azonosítani. A névsor mellett üres felület jelzi a többiek névtelenségét. A legalsó sorban Radnóti-idézet: „Tarkólövés. – Így végzed hát te is.”

A temető kulcsát Karl Ramsmaier, a Steyri Mauthausen Bizottság elnöke őrzi. Készséggel meséli, hogyan újították fel tíz évvel ezelőtt a helyi hitközség által 1948-ban állított emlékművet. Soha nem beszél egyes szám első személyben, csakis a tíztagú bizottság nevében. A negyvenezres városka polgárai szívügyüknek tekintik a zsidó emlékek gondozását, mégpedig nemcsak a kőbe faragottakét. Az ezen a környéken, itt, Mauthausen közelében történt rémségek őszinte feltárása, a városukban egykor élt zsidó polgártársak emlékezetének őrzése volt 1988-ban az indíték a bizottság megalakítására.

Alig két évvel a megalakulás – és a jobb tájékozódás – után névváltoztatás következett. Azóta szerepel az elnevezésben Steyr, a város, amelyben működik, s amelyhez ugyancsak tartozott egy kisebb koncentrációs tábor (Steyr-Münichholz). Történelmi kutatómunka, az áldozatok hozzátartozóinak keresése, felvilágosító kampányok fiataloknak és idősebbeknek, oktatási anyag készítése, emlékünnepségek szervezése éppúgy önként vállalt feladataik közé tartozik ma is, mint a temető gondozása.

– Ma már nem tehetünk egyebet, mint hogy nem engedjük feledni a történteket – mondja Ramsmaier. – Ha ezt elmulasztanánk, ha például megfeledkeznénk a steyri zsidókról, azt jelentené, hogy Hitler mégiscsak győzött. A mi bizottságunk tevékenysége egyfajta kései ellenállás a náci rezsimmel szemben.
Az 1961-es születésű Ramsmaier teológiát és valláspedagógiát hallgatott a linzi egyetemen. Hét éven át egy kisebb egyházközség munkatársa volt, később különféle beosztásokban fiatalokkal foglalkozott. 1996 óta a steyri technikum katolikus vallástanára. Itt született, itt nőtt fel, feleségével, gyermekeivel ma is a városban lakik.

– Nem volt könnyű dolgunk, amikor a bizottság megkezdte munkáját – meséli. – Értetlenségbe ütköztünk, sőt ellenállásba, az itt élők többsége mély hallgatásba burkolózott. Kikérték maguknak, hogy közük lett volna a történtekhez. Márpedig mi első körben azt szerettük volna feltárni, mi történt konkrétan a városunkban, mi lett az itteni zsidók sorsa. Az eredményt lassan hozta meg a kitartó kutakodás, no és talán a „nagypolitika változása”. (Vranitzky kancellár 1991. július 8-i beszéde, amelyben először határolódott el az „Ausztria volt az első áldozat”-elmélettől – a szerk.)

A kezdeti próbálkozásoknak nagy lendületet adott, amikor David Forstenlechner, Steyr volt polgármestere bekapcsolódott a munkába. Az ő tekintélye és széles ismeretségi köre ma is segítséget jelent, könnyebb az ő támogatásával hozzáférni pénzforrásokhoz.

Forstenlechner arra a kérdésre, mi késztette annak idején a bizottság támogatására, egy emléket elevenít fel. Hivatalos küldöttséggel Izraelbe látogatva a Jad Vasemben mindennél jobban megrendítette a meggyilkolt gyermekek emlékműve. Nem kerülte el a figyelmét, hogy legtöbbjük halálának színhelyeként Mauthausent tüntették fel. Belévillant, hogy ő naponta megy el a helység mellett, és elkezdte faggatni szüleit, mit tudtak minderről. Ő maga a negyvenes évek végén született, a háború gyermekkorában legfeljebb annyiban volt téma, hogy „azok nehéz idők voltak”. Konkrét kérdéseire nem kapott választ, zavart hallgatásba ütközött, szülei idegesen hárítottak – és ekkor felismerte, milyen nagy szükség van a Steyri Mauthausen Bizottság munkájára.

A zsidó temető sírjainak helyreállítása, a steyri áldozatok emléktáblájának elhelyezése a belső falon az első lépések közé tartozott. A meggyilkolt steyri zsidók nevének felsorolása alatt fura alakú, láthatóan egy nagyobb szikladarabból kiszakított kőre helyezhetik az emlékezés kavicsait a látogatók. A kőasztal önmagában is jelkép.

– Ugyanígy szakították ki Steyrből a zsidó lakosokat, akik nélkül ez a város már soha nem lesz ugyanaz – mondja Ramsmaier. – Ma már róluk is többet tudni: a bizottság időközben feldolgozta történetüket. A legnépesebb család utolsó – 1992-ben elhunyt – tagjáról kapta nevét a temető felé vezető sétány. Ma egyetlen zsidó lakosa sincs a városnak.

Az emlékműállítás sem mindig könnyű. Az egykori zsinagóga épületébe beköltözött osztrák nagybank ugyan betartotta a műemlékvédelem előírásait, s az átépítésnél nem nyúlt a megmaradt belsőépítészeti maradványokhoz, de emléktábláról hallani sem akart. A bejáratnál elhelyezett oszlop a felirattal szívós tárgyalások eredménye.

Ramsmaier nemhiába foglalkozott egész felnőtt életében fiatalokkal, hisz az oktatás, felvilágosítás erejében. Nyári táborokat szervez, ahol az ország minden részéből érkező iskolások a helyi zsidóság történetével ismerkedhetnek, találkozhatnak túlélőkkel – erre persze egyre kevesebb mód van. A Múzeumok Éjszakáján megnyitják a temetőt, itt rendeznek felolvasásokat a témába vágó művekből. Kisebb-nagyobb kiállítások emlékeztetnek a múltra, újabb emlékhelyeket nyitnak meg, szervezik a találkozókat, szellemes múltfeldolgozó feladatokat adnak iskolásoknak. És közben folyamatosan kutatnak. Bújják a németországi levéltárakat, keresik a kapcsolatot az áldozatok leszármazottaival, követik a legkisebb nyomot is. Az eredményekről már több könyv is megjelent, legutóbb a bizottság fennállásának huszadik évfordulóján.

A kutatási témák egyike a magyar zsidók halálmenete, azoké, akiket a vesztüket érző nácik 1945 március–áprilisában a Délkeleti Fal építéséről gyalog hajtottak nyugatra, majd végeztek ki Gunskirchen, illetve Ternberg környékén, nehogy az amerikaiak tanúkat találjanak életben. A szomorú menet itt, az Enns völgyében haladt el, Steyrnél. Alig tíz kilométerrel idébb, Ternbergben lőtték agyon 1945. április közepén az agyonhajszolt magyarokat. (A kényszermunkásokkal építtetett vízerőmű máig működik.)

A holttesteket, amelyeket egy gunskircheni tömegsírban találták meg a tábort május 4-én felszabadító amerikaiak, a nürnbergi per bizonyító eljárása miatt exhumálták, majd a steyri temetőben szintén tömegsírban temették el. Közülük tizenötöt tudtak a náluk talált okmányok alapján azonosítani, ezt a listát továbbították az időközben Budapesten létrejött Holokauszt Emlékközpontnak. Az egyik áldozat leánya egy véletlen folytán jutott a Páva utcából az új információhoz. Ezt követte a kapcsolatfelvétel a steyri bizottsággal.

Ez a története a Budapestről, az egyik áldozat leszármazottaitól érkezett emléktáblának – mondja Ramsmaier. Nem mindig ilyen, viszonylag egyszerű a kapcsolatfelvétel, pedig sokan fordulnak a bizottsághoz, gyakran a tengerentúlról. A gyermekeknek, unokáknak valamelyes megnyugvást jelent a tudat, hogy legalább létezik egy sír. Ennyi évtized múltán még mindig sok a rejtély. Nemrégiben ezres nagyságrendű jelölés nélküli urnát találtak a szomszédos keresztény temetőben. A soa kezdetén valószínűleg az itteni krematóriumot is használták. Előkerült ugyan egy részleges névlista, a hamvak azonosítása mégis szinte lehetetlen.

A következő feladat, amire most minden erejükkel készülnek, Az emlékezet tárnája című, 2013-ra tervezett kiállítás. A helyszín a Lamberg-kastély alatti egykori légvédelmi bunker, ez a Tabor-hegy belsejében kényszermunkásokkal kialakíttatott, patkó alakú tárna. Sok-sok szenvedés színhelye, amely önmagában is szimbólum. Optimista szemlélet szerint a forma, a keskeny járat visszakanyarodása a kiindulási ponthoz a barbarizmus kilátástalanságát jelképezi. Itt már eddig is rendeztek megemlékezéseket, felolvasásokat, a kiállításhoz pedig évek óta gyűjtik az anyagot, amely mindennél jobban prezentálja, mi történt itt, ezen a varázslatos vidéken 1938 és ’45 között.

A projekt időközben országos méretűvé szélesedett, a megvalósításhoz szövetségi támogatást is kap a bizottság, amely mégoly nagyszabású feladat megvalósítása közepette sem feledkezik meg a kicsiny temetőről, az ottani sírok, emléktáblák gondozásáról. Köztük most már egy olyanéról, amelyen tizenöt magyar név sorjázik.