A Sinatra-doktrína embere
Harminc éve, hogy egy viszonylag ismeretlen orosz pártfunkcionárius került a világpolitika egyik kulcspozíciójába. Mihail Gorbacsov, az SZKP új főtitkára a következő években történelmet formált – bár távolról sem mindig úgy, ahogyan szerette volna. Kelet-Európa felszabadulása és a német egység ügye mindenesetre a nevétől elválaszthatatlan. Nyugaton ezért máig tisztelik – míg honfitársainak nagy többsége a Szovjetunió sírásójának tartja és megveti. E sajátos ember sajátos életútjáról szól írásunk.
A történet kezdetben sablonos. Kolhozparasztok kombájnvezető fia eszes, így jogot tanulhatott Moszkvában, ahol belépett a pártba, aztán 22 esztendeig volt funkci szűkebb hazájában, az észak-kaukázusi Sztavropolban. Később gyorsan ívelt fel a karrier. A Politbüro hatalmasai kiemelték a tehetséges apparatcsikot, s 1978-ban a KB mezőgazdasági titkárává neveztek ki. Járt tanulmányutakon Nyugat-Európában, Észak-Amerikában. Nálunk akkor figyeltek fel rá, amikor feltűnő érdeklődéssel járta végig a virágzó magyar téeszeket. 1980-ra maga is PB-tag lett, nagyhatalmú földije támogatásával: Jurij Andropov, a KGB főnöke, majd az SZKP Brezsnyev utáni főtitkára ugyancsak Sztavropolból származott.
Hitler, Sztálin, Katyń
Gorbacsov szívesen utazott, s máig emlékezetes 1984-es találkozása Margaret Thatcherrel. Az őskonzervatív brit kormányfő ugyanis sietett tájékoztatni elvbarátját, Ronald Reagant: „Kedvelem Gorbacsovot. Úgy hiszem, vele lehet boltot kötni.” Hogy mekkorát, azt akkor még senki nem sejtette. Andropov után a jelentéktelen Csernyenko állt a párt élén, s miután őt is hamar eltemették, a „fiatalok” közül ketten jöttek számításba: Romanov, a keményvonalas leningrádi első titkár és hősünk. Az öregek (történetesen „Mr. Nyet”, vagyis Gromiko külügyminiszter javaslatára) az utóbbi mellett döntöttek, és az 54 éves Gorbacsov valóban fiatalos lendülettel látott neki. Igaz, már az első hónapokban sikerült rendkívül népszerűtlenné válnia, amikor – teljes joggal ugyan, de minden siker nélkül – harcot indított a pusztító alkoholizmus ellen. E kudarcos kampány azonban eltörpült amellett, ami ez után következett. Az új első titkár még egy évet sem töltött a Kremlben, amikor pártja kongresszusán beismerte, hogyan osztották fel Hitler és Sztálin 1939-ben titkos szerződésekben is Lengyelországot – s vállalta Moszkva felelősségét a katyńi vérfürdőért is. Rehabilitálta Andrej Szaharovot, a nagy tudóst és polgárjogi harcost – s meghirdette ama bizonyos peresztrojkát, a gazdaság átalakításának programját – abban a hiúnak bizonyult reményben, hogy megmentheti a roskadozó gazdaságot. Csalódnia kell ama várakozásában is, hogy a „glasznoszty” – a nyíltság, bizonyos szólásszabadság, többjelöltes választások és hasonló mérsékelt reformok – megmenthetik a birodalmat.
Nyugatról nézve viszont rendkívül sikeres volt a külpolitikában. Miután bejelentette a szovjet csapatok kivonását Afganisztánból, érdemi fegyverzetkorlátozást kezdeményezett Reagannél, majd megtagadta a Brezsnyev-doktrínát, Moszkva kelet-európai beavatkozásának lehetőségét. Gorbacsov nélkül nem lett volna magyar határnyitás, sem pedig német egység. Amikor Németh Miklós 1989 augusztusában közölte Kohl kancellárral, hogy megnyitják az osztrák határt a keletnémetek előtt, a kancellár (állítólag) telefonon ellenőrizte Gorbacsovnál, nem fenyeget-e a beavatkozás veszélye. Dodonai, de megnyugtató választ kapott: „A magyarok jó emberek...”
Kelet-Európa feladása egyébként „Sinatra-doktrínaként” is vált emlékezetessé. „Emlékeznek Sinatra dalára: I did it my way? Hát most a lengyelek és a magyarok is a maguk módján csinálják” – rögtönzött hajdan Helsinkiben Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő. Gorbacsovtól pedig eme sokat idézett mondatot hallhatta a bukófélben lévő helytartó, Erich Honecker ’89 októberében, a rogyadozó NDK 40. évfordulóján: „Az élet bátor döntéseket vár, s aki késik, azt megbünteti...” Azon az éjszakán Gorbit éltető tüntetőkkel csapott össze a Volkspolizei.
Puccs Moszkvában
Ám „Gorbi” 1990 márciusától már államelnökként, maga sem volt mindig és eléggé bátor. Az immár Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus blokáddal, majd fegyverrel próbálta maradásra kényszeríteni a függetlenedő balti államokat – a szovjetek által támogatott vilniusi puccskísérletnek 14 polgári halottja s ezernél több sebesültje volt. Gorbacsov máig tagadja, hogy tudott volna a KGB vezette véres akciókról a Baltikumban és a Kaukázusban. Alig fél évre rá azután ellene szerveztek puccsot Moszkvában – Borisz Jelcin mentette meg. Ám addigra a birodalom sorsa végképp megpecsételődött: a tagköztársaságok sora után az ukránok sem akartak többé hallani a Moszkva vezette régi-új államszövetségről.
Gorbacsov 1991 karácsonya idején lemondott, s azóta többféleképpen magyarázta tetteit és kudarcát. Elsősorban azzal (aligha alaptalanul), hogy naivan hitt a Nyugat ígéreteinek – és becsapták. Az általa hirdetett „európai házba” nem engedték be Oroszországot, hanem kihasználták gyengeségét, s elhozták a NATO-t a szomszédságába – mondta.
Grammy-díjas
A gyakran feltett kérdésre, hogy miért nem számolt le következetesen a nómenklatúrával, miért nem mert igazi piacgazdaságot teremteni, egyszer azt az őszinte választ adta a Der Spiegelnek: „Az apám a fronton harcolt, nagyapám régi kommunista volt – s éppen én robbantsam fel a boltot? Ma tudom, hogy meg kellett volna tennem, de úgy látszik, nem voltam úgynevezett államférfi, hanem normális ember, akinek lelkiismerete van.”
Persze azóta is politizál. Alapított szociáldemokrata pártot és 1996-ban indult az elnökválasztáson. A szavazatok 0,65 százalékát kapta meg, bár szerinte 15-öt, mert Jelcinék azt a sztálini elvet követték, miszerint a lényeg az, hogyan számlálják a voksokat. Indulásában támogatta Borisz Jelcin egyik fontos új embere, bizonyos Vlagyimir Putyin – akiről később igencsak rossz véleménye lett. Bírálta a szabadságjogok korlátozását, a korrupciót, a manipulált választásokat, a titkosszolgálati elit uralmát. A válasz nem maradt el: a hivatalos média ismételten halálhírét keltette, s a Komszomolszkaja Pravda arról cikkezett, hogy Gorbacsovot annak idején beszervezték a nácik, ezért járult hozzá a német egyesítéshez. Mindazonáltal tavaly óta Gorbacsov védelmezi is Putyint, mondván: a Nyugat magatartása mintegy „kikényszerített ilyen embert az élre”. Kárhoztatja a Nyugat ukrajnai politikáját, helyesli a Krím visszafoglalását és óv attól, hogy németek és amerikaiak fellépésükkel nagy háborúba rántsák a világot.
Az elmúlt években több súlyos betegségére és műtétjeire csaknem ráment, német kórházban állították talpra. Napjainkban főként nyugati pénzekből létrehozott s a lánya vezette alapítványát igazgatja. Kapható még Grammy-díjas CD-je, amelyen Bill Clintonnal és Sophia Lorennel hangjátékot ad elő. Mihail Gorbacsov a világ első és utolsó embere, aki egyszerre birtokolja a Lenin-rendet, a Nobel-békedíjat, a Reagan Szabadság-érmet, a Szt. András Rendet és Franz-Josef Strauss-díjat. Sinatra után: ő is a maga módján csinálta.
