A Siemens is elhagyja Oroszországot

A világ egyik legnagyobb vállalata, a német Siemens is távozik Oroszországból az Ukrajna ellen indított háború miatt.

2022. május 12., 18:01

Szerző:

„Elítéljük az ukrajnai háborút, és úgy döntöttünk, hogy rendezett módon befejezzük ipari-üzleti tevékenységünket Oroszországban” – jelentette be csütörtökön Roland Busch elnök-vezérigazgató az ARD német országos közszolgálati televízió tudósítása szerint.

A müncheni központú technológiai vállalat csaknem 170 évig volt jelen az orosz piacon. A döntés a távozásról „nem volt könnyű” – húzta alá Roland Busch, hozzátéve, hogy a lehetőségeikhez mérten továbbra is támogatják helyi munkatársaikat.

A társaság az Ukrajna elleni orosz támadás elindítása hatására felfüggesztette az új oroszországi és fehéroroszországi üzletekre, új megrendelésekre irányuló tevékenységét, és leállította szállításait a két országba, amelyekben együttvéve a konszolidált árbevételének nagyjából egy százalékát érte el az utóbbi időszakban.

A Siemens a csütörtökön közölt gyorsjelentése szerint a 2021-2022-es üzleti évének márciussal véget ért második negyedévében a háború és a koronavírus-világjárvány miatt nehéz környezetben is növelte árbevételét, éves összevetésben 16 százalékkal, 17 milliárd euróra. Az orvosi képalkotó eszközöktől vasúti szerelvényekig egy sor terméket gyártó és pénzügyi szolgáltatásokkal is foglalkozó cég rendelésállománya 32 százalékkal, 21 milliárd euróra emelkedett, adózás utáni eredménye 1,2 milliárd euró volt.

A Siemens az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 62,3 milliárd euró árbevételt és 6,7 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, és világszerte mintegy 303 ezer embert foglalkoztatott.

Az Ukrajna elleni háború miatt egy sor nagy német cég már kivonult Oroszországból, vagy felfüggesztette tevékenységét. Köztük van például az Aldi, az Allianz, a BASF, a BMW, a Mercedes-Benz, a Netto, az Obi és a Volkswagen.

(Kiemelt kép: a Siemens vezérigazgatója, Roland Busch beszél Münchenben 2022. február 10-én. Fotó: Sven Hoppe/dpa/POOL/ dpa Picture-Alliance via AFP)

Moszkva és Phenjan közt átfogó katonai együttműködés kezd kialakulni: Észak-Korea nagy mennyiségű lőszerrel támogatja az orosz haderő Ukrajna elleni háborúját, Oroszország pedig védelmi szövetséget kötött az ázsiai állammal és elkezdett nekik korszerű haditechnikai vívmányokat szállítani. Mindeközben videófelvételek bizonyítják, hogy észak-koreai katonák vannak Oroszországban.

A lengyel jobboldali párt, a PiS tavaly kiesett a hatalomból, így az elérése is jelentősen csökkent. A párt azonban most egy huszáros mozdulattal – konkrétan Mészáros Lőrinc segítségével – szerezne magának nyilvánosságot.