A román Nemzeti Liberális Párt elnökévé választották Nicolae Ciuca miniszterelnököt

A szavazatok közel 95 százalékát szerezte meg.

2022. április 10., 14:40

Szerző:

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé választották Romániában Nicolae Ciuca miniszterelnököt vasárnap a párt rendkívüli kongresszusán – írja az MTI.

Nicolae Ciuca egyedüli jelölt volt a tisztségre, és a szavazatok közel 95 százalékát szerezte meg.

Programbeszédében azt hangoztatta, hogy a jelenlegi válsághelyzetben számít mindazok segítségére, akiket a párt színeiben választottak különböző tisztségekbe, hogy megfelelő döntéseket hozhassanak a románok, a román gazdaság és a munkahelyek védelmében, új beruházásokról, valamint az áremelkedések hatásainak a csökkentésében.

„Nem vagyok régi tagja a pártnak, és nincs politikai tapasztalatom, de soha nem fogom hagyni, hogy foglyul ejtsenek” – jelentette ki a katonából lett politikus.

Azt is hangsúlyozta, hogy Klaus Iohannis személyében olyan vezetője van az országnak, aki a PNL jelöltjeként nyerte el a tisztséget, és a pártnak továbbra is ki kell tartania az elnök mellett.

A PNL rendkívüli tisztújító kongresszusát azt követően hívták össze, hogy április 2-án lemondott a román kormánykoalícióban részt vevő párt elnöki tisztségéről Florin Citu korábbi miniszterelnök, aki mindössze fél évig töltötte be a pártelnöki tisztséget. A román sajtó szerint mind Florin Citu miniszterelnökké, majd pártelnökké választásakor, mind Nicolae Ciuca miniszterelnökké, majd pártelnökké választásakor Klaus Iohannis államfő akarata érvényesült.

A PNL éléről tavaly szeptemberben leváltott, és azóta új pártot alapító Ludovic Orban ironikusan azt nyilatkozta: kár volt összehívni a párt kongresszusát, „államfői rendelettel” kellett volna megejteni a pártelnökcserét.

Az 55 éves Nicolae Ciuca katonai pálya után került a román politikába. A tartalékos tábornagy 2015 és 2019 között a román hadsereg vezérkari főnöki tisztségét töltötte be. Párton kívüliként kapott védelmi miniszteri megbízást 2019 novemberében Ludovic Orban kormányában, majd a 2020-as választásokon a PNL jelöltlistáján jutott be a bukaresti szenátusba.

A 2020 végén alakult Citu-kormányban is a védelmi miniszteri tárcát vezette, majd a PNL - Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) - Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíció tavalyi felbomlása, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) - PNL - RMDSZ nagykoalíció tavaly novemberi megalakulása óta a miniszterelnöki tisztséget tölti be.

A nagykoalíciós megállapodás értelmében 2023 májusáig a PNL adja a miniszterelnököt majd a PSD jelöltje veszi át a kabinet irányítását.

(Kiemelt kép: Nicolae Ciuca. Fotó: Dursun Aydemir / Pool / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)