A nyári Bécs örömei
Ilyenkor Bécs olyan, mint egy igazi mediterrán város. Nem csak a kánikula miatt, inkább a virágözön, a kávéházak és éttermek utcai teraszai, a színes ernyők alatt jókedvűen kávézó, söröző vendégek vidám hangzavara emlékeztet valamilyen igazi déli városra. Talán csak az ablakban, erkélyen száradó fehérnemű hiányzik, ezt ugyanis a házközösségek szabályzatai szigorúan tiltják. Bécs ilyenkor – és még nagyon sokáig, a vénasszonyok nyarába belenyúlva – az utcákon él.
Akik egy-egy jó kiállításért, koncertért ilyenkor látogatnak ide, nem csak városi programokat élvezhetnek, nem kell lemondaniuk a nyaralás klasszikus örömeiről sem. Különleges lehetőség adódik például a strandolásra, mégpedig természetes körülmények között. Nem is kell hozzá autó, metróval is könnyedén elérhető az Alte Donau, a Duna holtága, közvetlenül az ENSZ központ után. Körbekerített strandot éppúgy találni itt, mint szabad területet, ahol lehet napozni, heverészni, és persze fürödni, úszni a tó-jellegű holtágban. A folyó e teljesen állóvizű szakaszán nagy élet van, vitorlásklubok is működnek, s a vízminőség sem ad okot aggodalomra: a főváros illetékesei rendszeresen ellenőrzik, a hínártól, iszaptól megtisztítják.
A bécsiek számára a hétköznapokból nyaralást varázsol ez a lehetőség: aki munka előtt vagy után – avagy esetleg kétszer is egy nap – kiszalad, gyorsan úszik egyet, egész másként érzi magát. A szabad strandokon is van persze vécé és valami kis nem túl bonyolult büfé, de a meglehetősen hosszú szakaszon – mindkét parton – akadnak jóféle kisvendéglők is. Ahogy Bécsben általában, itt sem feledkeznek meg a kutyásokról: míg az egyik oldalon tilos, a másikon megengedett a négylábúak jelenléte. A bennszülöttek tudják, hol számíthatnak kutya-fürdőtársra, aki ez zavar, az a másik oldalt választja. Igaz, a kutyáknak kijelölt részről tárul a legizgalmasabb kilátás a szem elé: A háttérben az ENSZ város és a többi rafinált formájú felhőkarcoló különös varázst ad a helynek. Aki nem akar a város közepétől eltávolodni, az a Duna-csatornán immár évek óta működő strandhajón mártózhat meg, legalábbis szeptemberig, de Bécs szinte minden kerületében nagyszerű városi fürdők, a külsőbb részeken igazi strandok várják a látogatókat – igaz, elég borsos belépőért.
Még az építők, az alapítók számára is meglepetés, milyen népszerűvé vált a
Az esték aztán újabb örömöt hoznak. Évről évre szaporodnak a szabadtéri mozik: a legnépszerűbb és legszebb a Városháza előtti tér, ahol nemcsak a csipkés épületre kitett vászonra vetített remek komoly zenei filmek okoznak örömet, hanem a jókora étteremváros is. A kínálat nemzetközi, a látvány remek, bár mindig sokan vannak, és az árak nem éppen alacsonyak. Sötétedéskor indul a program
. De messze nem ez az egyetlen ilyen szórakozási lehetőség: számos helyen van szabadtéri vetítés, újabban még a Központi Könyvtár izgalmas épületének tetején is, nem beszélve sok kisebb-nagyobb, köztük eldugott kastély kertjéről. A legteljesebb programot a Falterhonlapja nyújtja.A nyár Bécsben most már hagyományosan a modern tánc időszaka: a gazdag programot az I
mPulsTanz fesztivál biztosítja, világhírű táncosokkal, produkciókkal.Lassan indulnak az egy-egy udvarban, kastélyparkban a zenés előadások. A Műszaki Egyetemudvarán a Don Giovanni az idei műsor, a Theresianum kertjében a Csárdáskirálynő megy http://www.wieneroperettensommer.com/index.php, a Bécs közeli Klosterneuburgi Apátságudvarán a Figaró házasságát adják elő.