A nagy handabanda – Donald Trump való világa
Donald J. Trump mai amerikai elnök korábban akkor jutott népszerűsége csúcsára, amikor a tévéképernyők előtt milliók nézték a vetélkedőjét. Ő ma is csak azt teszi, amiben valaha a legsikeresebb volt: show-t csinál.
Trump a nyolcvanas évek óta lebegtette, hogy elindulna az elnöki címért. Ő volt két évtizeden át az amerikai álom megtestesítője. A New York-i pletykalapok címlaparca, a milliomos, aki jobban szereti a rablóhúst, mint a francia konyhát. Az elnökség megnyeréséhez azonban nem elég híresnek lenni. Felismerhetőségre van szükség, karakterre, hatalmas támogatói bázisra és jó sok pénzre. A folyamat hosszú, és a kívülről érkezők a két óriáspárttal szemben hamar könnyűnek találtatnak. A kilencvenes évek végén kacérkodott a Reform Párt elnevezésű kezdeményezéssel. 2003-ban azonban felajánlottak neki egy tévéműsort, s azt választotta. Ennek váratlan népszerűsége segítette őt többek között később a Fehér Házig.
A műsor címe a The Apprentice (A tanítvány) volt. Lényege, hogy tucatnyi kezdő fiatal kamu befektetéseket szerez, terveket készít, pénzgyűjtéseket szervez. Trump a műsor sztárja, a sikeres ember, a „mester”, aki a győztes versenyzőt tanítványává fogadja. Minden adás ablaktalan tárgyalóban ér véget, amelyben hatalmas bíborszínű székben ül a mester, és kirúg valakit. Legsikeresebb időszakában majdnem elérte a harmincmilliós nézettséget. Trump a műsorban szerzett tapasztalatait kampánya első pillanatától kezdve átültette politikai karrierjébe. A vetélkedő elején gyakran ereszkedett le mozgólépcsőn a résztvevők közé, és 2015 nyarán az amerikai tévék élőben közvetítették, amint aranylépcsőn ereszkedik le rajongói közé, hogy bejelentse: indul az elnöki székért.
Fotó: MTI/EPA/ISP pool/Olivier Douliery
A tizennégy évad az elnökségén is meglátszik. A sorozatok számára a néző a legfontosabb, nem a kritikus. Trump felismerte, hogy a közönségnek kell játszani, nem a pártvezetésnek, nem a médiának és nem a politikai elemzőknek. A politikusok kódexében benne van, milyen szituációban milyen hangon mit illik mondani. Ő ezt tűzre dobta. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján úgy tűnik, úgy fogja fel az elnökséget, mint amelynek ő a főszereplője.
Eddigi tettei alapján leginkább populistának lehet nevezni, nem érdekli a politikai megoszlás, úgy dönt, ahogy azt népszerűnek látja. Költségvetési kérdésekben például a demokraták mellé állt, az ENSZ-ben meghirdetett külpolitikája viszont Ronald Reagan és George W. Bush doktrínáit ötvözi. Ez egyrészt kiszámíthatatlanná teszi, másrészt a médiát arra ösztönzi, hogy azt kutassák, ki áll Trump mögött. A show forgatókönyvírói feladatát már a kampány alatt is több személyre osztották. Az elemzők kinevezték a kampány agyának Ivanka férjét, Jared Kushnert, a Breitbart szerkesztő Steve Bannont, és az utóbbit pénzelő Mercer családot. De a sokszor egymásnak is ellentmondó nézetek és döntések miatt nem valószínű, hogy valóban lenne átfogó Trump-terv.
A Fehér Ház palotaharcai is arra engednek következtetni, hogy az elnök könnyedén szabadul meg azoktól, akik az agyaként próbálnak tetszelegni. Pár hónap alatt kirúgta a kampány alatt végig őt segítő tősgyökeres republikánus tanácsadóját, Reince Priebust, a konzervatív Steve Bannont, és a szóvivőket, Sean Spicert és az egy hetet megélt Anthony Scaramuccit. Rajtuk kívül még tucatnyi háttérember is repült. Ha nincs gyors siker, netán nézeteltérés keletkezik, Trump könnyen megszabadul az alkalmazottaitól, pontosan úgy, ahogy a műsorban tette. Az egyetlen túlélő a kampányát sikerrel vezető Kellyanne Conway, aki többek között a súgógép használatára is rá tudta venni az elnököt.
Amikor Trump két éve megjelent a színen, a média elkövette azt a hibát, hogy lebecsülte. Először lebecsülte, aztán lehülyézte, és miután lehülyézte, gonosszá nyilvánította. Egy Harvard-tanulmány szerint az első félév során a média 90 százalékban negatívan beszélt az elnökről. Ő ezt úgy használta fel, hogy az önként felkínálkozó médiát legfőbb ellenségévé tette. Ennek ellenére a viszony igazi se veled, se nélküled sztori.
Trump hírhedten sokat nézi a tévét, annyira, hogy a Clinton-kampány annak idején még a tévézési szokásairól szóló, természetesen negatív reklámot is vetített. A fehér házi pletykák szerint az elnök a napját a reggeli műsorokkal kezdi. Twitter-üzeneteit gyakran a televízióban látottak ihletik, s már elnöksége alatt többször is üzengetett tévéseknek. A médiával való viszonyát jól illusztrálja a CNN-nel folytatott párbaja. A csatorna eddig nem jött ki túl jól a helyzetből, különösen, amikor hatalmas ügyet kerekítettek egy Trump által megosztott rövid, gúnyos videóból, amelyben az elnök egy korábbi pankrátori szereplését úgy vágták össze, mintha a milliárdos egy CNN-logót viselő embert ütlegelne. A csatorna szörnyülködött, újságírók elleni szörnyű erőszak képeit vélte látni, a videó eredeti szerkesztőjét felkutatták, nyilvánosan bocsánatkérésre kényszerítették, hogy aztán később kiderüljön: mégsem ő a húsz másodperces anyag szerzője. Elnökök és konkrét csatornák korábban is álltak harcban egymással, Obama például minden alkalmat kihasznált, hogy belerúgjon a republikánus Fox Newsba. A The Washington Post egy újságírója nemrég arról írt, hogy Trump „szó szerint megöli őt”, mert mióta nyert, folyamatosan romlik az egészsége. A jelenséget az író Trump-betegségnek nevezi, amit állítólag az orvosa is reális diagnózisnak tart. Számtalan híresség tulajdonította a hízását vagy fogyását Trump győzelmének, de az újságírók egyenesen eszük elvesztését tulajdonítják az elnöknek.
A Trump-show sokszor szórakoztató, különösen a saját táborának. Az elnök populizmusa azonban a saját bázisát is elidegenítheti. A nyár végén támogatói egy része a bevándorlással kapcsolatos billegése, hezitálása miatt MAGA (Make America Great Again = Tegyük újra naggyá Amerikát) feliratú sapkák égetésébe kezdtek. Természetesen a kampány során tett számos bejelentése oda kerül, ahová az ilyenek szoktak: a beteljesítetlen ígéretek temetőjébe. Úgy tűnik, nem lesz fal, sem szigorított mexikói bevándorlás, és az amerikai katonák 15 év után is Afganisztánban maradnak. Ezek nélkül viszont Trump csak egy átlagos republikánus elnök képét mutatja, aki gúnyneveket ad ugyan világvezetőknek, sztárokkal veszekszik és eltér az előre megírt beszédektől, de döntései olyanok, hogy akár az ifjú Bush emlékirataiból is írhatták volna.
