A mormon jelölt

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza talán a legamerikaiabb felekezet. Az Egyesült Államok területén alapította Joseph Smith, a „próféta”, aki maga is „amerikai módon” végezte: meglincselték. Hitük szerint a Krisztus előtti 6. században egy zsidó törzs átkelt az óceánon, Amerikában telepedett le (ők az indiánok ősei), és ott maga Jézus Krisztus is meglátogatta őket. Az utolsó ítélet és az Új Jeruzsálem színhelye ugyancsak Amerika lesz.

Az egyház alapítói igazi pionírokként vándoroltak ekhós szekereiken keletről a vadnyugatra, egészen a Sóstóig, a „fővárosuknak” nevet adó Salt Lake-ig. Híveik igazi hazafiak, büszkék arra, hogy amerikaiak, híresek a szorgalmukról, közismerten családszeretők. És mégis: a Bloomberg News idén márciusban készült felmérése szerint az amerikai polgárok harmada nyilatkozott úgy, hogy kedvezőtlen véleménnyel van a mormonokról. Ennek ellenére lépett be az elnökségért vívott küzdelembe a korábbi massachusettsi mormon egyházi vezető, Mitt Romney, és az első csatát megnyerte: a Republikánus Párt országos kongresszusa nagy többséggel bizalmat szavazott neki, és őt indítja a november 6-i választáson.

Vajon mormonsága előny-e, vagy hátrány Romney számára? Noha az egyháza formailag semleges a politikában, és most sem szólítja fel híveit Romney támogatására, semmi kétség aziránt, hogy az amerikai lakosság mintegy két százalékát kitevő hittestvérei csaknem egységesen rá fognak voksolni. Hiszen a mormonok egyebek mellett összetartásukról, egymás iránti szolidaritásukról is híresek. (Rászoruló egyháztagjaik szociális segélyezéséről maguk gondoskodnak, ilyen család azonban viszonylag kevés van, mert alig akad soraikban munkanélküli: a mormon munkaadó mindenekelőtt mormon munkásokat alkalmaz.)

De túl a voksokon, Romney kampányához az első nyolcmillió dollárt azok a gazdag mormon üzletemberek adták össze, akiknek dédszülei annak idején a most az elnökséget megcélzó politikus dédapjával együtt alapították Salt Lake Cityt, és építették ott fel a világ hosszú ideig egyetlen mormon templomát.

Kennedy példája

Ugyanakkor sok hívő amerikai – köztük a lakosság negyedét kitevő katolikusok, valamint a déli evangéliumi keresztyének jelentős része – azt is tagadja, hogy a mormonok, akiknek titokzatos szertartásaik is vannak, régen meghalt embereket keresztelnek meg, és a Bibliát csak azzal a kötelező kitétellel ismerik el, „ha az hitelesen van fordítva”, egyáltalán Krisztus-hívők. (Noha kétségtelenül azok, bár hittételeik valóban jelentősen különböznek a fősodorhoz tartozó keresztény egyházak tanításaitól.)

A mormonokkal szembeni előítéleteket táplálja az az amerikai közvélemény egy részében is elterjedt meggyőződés, hogy a mormonok a poligámia alapján állnak. Egyes, egészen kis létszámú szakadár mormon csoportok ugyan valóban a többnejűséget gyakorolják – a hatóságok üldözik ezt –, az anyaegyházat irányító Tizenkét Apostol Tanácsa azonban már a 19. század végén ex cathedra megtiltotta ezt híveinek. Nem nyerő tényező a republikánus jelölt vallása sok nő körében sem, mivel közismert, hogy a mormonok feminizmusellenesek. Végül – ahogy annak idején a katolikus Kennedy ellen azzal agitáltak, hogy ha megválasztják, mindenekelőtt nem Amerikát, hanem a pápát fogja szolgálni – Romney ellenfelei úgy érvelnek, hogy ő majd hittestvéreinek érdekeit helyezi többi honfitársának érdekei elé.

Obama és a hit

Figyelemre méltó párhuzam, hogy mindkét politikus az inkább liberális, előítélet-mentesebbnek mondható északkeleti államokat – köztük Massachusettst, amelynek Romney sikeres kormányzója volt – tekintette-tekintheti egyik fő bázisának, illetve a mormon elnökjelölt természetesen a kétharmadrészt hittestvérei által lakott Utah államot is.

A demokrata színekben indult katolikus Kennedy nehéz választás elé állította a déli, nagyrészt fundamentalista protestáns konzervatívokat, hiszen a Dél akkoriban még hagyományosan demokrata volt. Mára viszont részben átszíneződött a változatlanul konzervatív Dél pártválasztói térképe, és az ottani államokban élő polgárok előtt egy másik dilemma áll. Most egy mérsékelten konzervatív, ám mormon vallású és egy a hitükhöz közelebb álló, de fekete bőrű jelölt között kell választaniuk. Feltehető, hogy inkább az eltérő vallást, mint a bőrszínt „nyelik le”.

Egyébként Barack Obama nem vallja magát protestánsnak. Közülük származik, de hangsúlyozottan tagadja, hogy ma is az lenne, noha – állítása szerint – mélyen hívő ember, egyszerűen Krisztus-hívő keresztény. Jellemző egyébként ellenfelei hazug propagandájának sikerére, hogy a Pew Research felmérése szerint ma már az amerikaiak 17 százaléka hiszi azt, hogy Obama muzulmán (értsük úgy: zsigerből ellenség, terrorista), szemben a négy évvel ezelőtti 12 százalékkal.

Alapító atyák

A választási küzdelem eddigi hónapjai során a jelöltek hite, vallási hovatartozása viszonylag ritkán volt a kampány tárgya. Mitt Romney igyekezett elkerülni mormonságának előtérbe állítását, és – akárcsak Barack Obama – inkább csak szilárd istenhitét emlegette, azon belül is azt, ami hitvallásában nem különbözik a más keresztényekétől. „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten fia és az emberiség Megváltója” – jelentette ki a Cathedral Age című folyóiratnak adott interjújában, és kiállt az állam és az egyház elválasztását kimondó alkotmány mellett, hangsúlyozva azonban, hogy „az alapító atyák nem támogatták a vallás kiűzését a közéletből”. Az Egyesült Államokban nemigen választanak meg valakit politikai tisztségre anélkül, hogy az illető nyomatékosan ne hangsúlyozná istenhitét.

A kép teljességéhez természetesen hozzátartozik, hogy az amerikai elnökválasztás legfontosabb tényezője a múltban is jóformán mindig az ország belső gazdasági helyzete, a jelöltek gazdasági, szociális programja, például az egészségügyi biztosításnak a lakosságot oly nagy mértékben megosztó általános kiterjesztése volt. Nyilvánvaló, hogy kivált az idei, recesszió körüllengte elnökválasztás kimenetelét sem Romney mormonsága fogja döntően befolyásolni. De azért ennek a tényezőnek is van szerepe, és amikor a két jelöltet támogató elektori szavazatok száma közel vagy nagyon közel kerül egymáshoz, ezt a tényezőt semmiképpen sem lehet leírni.