A migráció és az EU–Kína-kapcsolat áll a külügyi tanácsi ülés fókuszában
Az Európai Unió migrációs politikájának legfontosabb céljairól tárgyal hétfőn Brüsszelben a Külügyi Tanács, emellett a résztvevők előkészítik azt a konferenciát, amelyet az Egyesült Államok szervez a migrációról az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülésszakára.
Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a Külügyi Tanács hétfői munkareggelijén, amelyen részt vesz John Kerry amerikai külügyminiszter is, szóba kerül az Oroszországgal való kapcsolat, az ukrajnai konfliktus, valamint a szíriai és a líbiai rendezés több lehetséges forgatókönyve.
Az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozóján, amelyen már Boris Johnson, a brit diplomácia új irányítója is részt vesz, a miniszterek számba veszik a migrációval kapcsolatos fejleményeket, és megvitatják az eddigi intézkedések eredményeit, valamint, hogy melyek az EU legfőbb céljai ezen a területen.
Annak érdekében, hogy végrehajtható legyen az a feladat, amelyet az uniós tagországok vezetői júniusi csúcstalálkozójuk zárónyilatkozatában rögzítettek, nevezetesen, hogy erősíteni kell az együttműködést a származási és tranzitországokkal a migránsok otthonmaradása érdekében, a szakminiszterek megtárgyalják a cselekvési terv további részleteit – írta az uniós tanács.
A külügyi tanács az EU és Kuba jövőbeli kapcsolatairól és a kolumbiai békefolyamatról is tárgyal. Továbbá előkészítik az Európai Unió és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) külügyminisztereinek október 25-26-án esedékes találkozóját, amelyre a Dominikai köztársaságban kerül sor.
Az ülésen kiemelt súllyal szerepel majd az EU és Kína kapcsolata.
(MTI,
EU Külügyi Tanácsa)