A mennyei út fiatal barátai – Mire képes Észak-Korea?
Mivel az észak-koreai vezetés tudatosan visszatartja az országról szóló információk nagy részét, a dél-koreai propaganda pedig a lehető legsötétebb színben tünteti fel az északi rendszert, nagyon nehéz reális képet kapni a valóságról. Bár Észak-Koreába eljutnak utazók, Phenjanban néhány nyugati tudósító és tanár is dolgozik, ők csak egy szigorúan zárt világon belül mozoghatnak.
A magyar médiában élő kép még annál is szegényesebb, mint amennyit a létező és nyilvános forrásokból összerakhatunk magunknak. Kezdjük mindjárt a nukleáris arzenállal. Mivel hetvenkét év telt el a Hirosima és Nagaszaki elleni nukleáris támadás óta, az atombombáról szerencsére csak igen homályos ismeretei vannak még az érdeklődő hírfogyasztónak is. Minden nyugati szakértő egyetért abban, hogy Észak-Koreának már van atombombája. Így félrevezetők és idejétmúltak a találgatások arról, hogy képes-e létrehozni ilyet a phenjani rezsim.
Atombomba azonban többféle van. Az úgynevezett fissziós bomba az atommag hasadásának elvére épül. Ilyet vetettek be az amerikaiak 1945-ben Japán ellen. Ez a típus mára elavultnak számít, a komolyabb atomhatalmak a fúziós elven működő, sokkal pusztítóbb hatású hidrogénbombákat fejlesztették ki. Minden jel szerint Észak-Korea is kísérletezik fúziós bombákkal, de valószínűleg még nem sikerült készítenie ilyen fegyvereket. Az atombombákat ráadásul nem otthon szokták felrobbantani, hanem az ellenség területére kell eljuttatni őket. Ehhez egyrészt megfelelően le kell kicsinyíteni a bombát, hogy beleférjen a rakéta fejébe, másrészt a hordozórakétának sok száz, esetleg több ezer kilométeres célpontot is megbízhatóan el kell találnia. Ha Észak-Korea kifejleszti a maga hidrogénbombáit és az interkontinentális ballisztikus rakétáit, akkor világhatalmi tényezővé lép elő, és még az Egyesült Államok területére is közvetlen veszélyt jelenthet. Az észak-koreai rakétakísérletek ezért váltanak ki heves amerikai reakciót.
MTI/EPA/KCNA
Az Egyesült Államokban sokan az irakihoz hasonló csapással szeretnék megelőzni ezt a veszélyt, szétrombolva az észak-koreai nukleáris ipart. Trump elnök személyiségétől sem áll távol az effajta akció. Mivel Észak-Koreának már van atombombája, azokat bevetve iszonyatos pusztításokat végezhet Dél-Koreában vagy a szomszédos Japánban. Martin Navias brit elemző, a nukleáris fegyverkezés egyik legismertebb szakértője ezért állt elő kompromisszumos javaslattal. Szerinte az amerikaiaknak el kellene fogadniuk Észak-Koreát legális atomhatalomnak, s ezért cserében Phenjan garantálná, hogy nem fejleszt ki az Egyesült Államok területét elérni képes hordozórakétákat. Ez azért logikus javaslat, mert míg az atombomba előállítását és föld alatti kipróbálását külföldről nehéz ellenőrizni, a több ezer kilométer hatótávolságú rakétákkal végzett kísérleteket értelemszerűen nem lehet eltitkolni. Kim Dzsongunnak bombasztikus fenyegetőzései ellenére csak azért van szüksége atombombára, hogy a dél-koreai és amerikai hadsereg ne támadhassa és dönthesse meg a rendszerét. Így nincs kizárva, hogy belemenne az ilyen korlátozásba.
A magyar médiában Észak-Korea mindig „kommunista országként” jelenik meg. Ez is meglehetősen idejétmúlt kifejezés. Gazdaságilag Észak-Korea a kínai úton indult el, és úgynevezett „félkapitalista rendszerre” állt át. Nyugati kutatók becslése szerint évi 3-4 százalékos gazdasági növekedést produkál, és a Phenjanba látogató külföldiek látják is a modernizáció, a fogyasztói mentalitás szerény jeleit. Persze a szegényebb vidékekre és a büntetőtáborokba nem jutnak el, hiteles képük a valóságnak csak arról a szeletéről van, amit megmutatnak nekik.
De a gazdaság mellett a hivatalos ideológia is elszakadt már a kommunista tanoktól. Észak-Korea hivatalos ideológiája a „dzsucse”, az önellátás, a saját magára támaszkodó nemzet filozófiája. A dzsucsét a nemzetközi szakértők egy része már vallásként értelmezi, mert tanításának vannak spirituális elemei is. Azt vallja például, hogy hívei túlélik a fizikai halálukat és halhatatlanokká válnak. De csak addig, amíg megmarad az a társadalom, amelynek a tagjai voltak. A jelenlegi rendszert és a dinasztiát megalapító Kim Ir Szen így lehet huszonhárom évvel a halála után is az ország „örökös elnöke”. A dzsucse, az önellátás ideológiája szorosan kötődik a koreai nacionalizmushoz. Korea történelme során sokat szenvedett két hatalmas szomszédjától, Kínától és Japántól. Újabban Oroszország és az Egyesült Államok is megjelent a határainál csapataival. Ezt könnyű fenyegetésként beállítani a lakosság számára. Több más kommunista vezetőhöz hasonlóan a Kim-dinasztia is megértette, hogy a nemzeti érzés erősítésével nagyobb támogatást lehet elérni, mint a marxista tanokkal.
Az amúgy ateista országnak tartott Észak-Koreában egy vallás, a cshondo annyira bevettnek számít, hogy névleg önálló politikai pártként a parlamentben is jelen van. A szép nevű vallás – „A mennyei út fiatal barátai” – állami elismerése sokat elárul a rezsim gondolkodásáról. A cshondo a 19. században a nyugati befolyással azonosított kereszténységgel szemben jött létre, konfuciánus hagyományokra építve. Nyugat-ellenessége, a koreai tradíciókhoz való visszatérése miatt a Kim-rendszer hasznos szövetségesnek ítélte az önellátó, befelé zárkózó állam számára.
A másik, államilag kevéssé tolerált, de szokásaiban megtűrt vallás a sámánizmus. A sámánok egyben jósok is, és erre óriási kereslet van a koreai társadalomban. Amúgy nemcsak Északon, hanem Délen is, Pak Kunhje dél-koreai elnök asszony éppen a sámánista barátnőjének botrányai miatt bukott meg. A jós sok más mellett egyébként az Észak-Koreával vívandó, közeli háborút is megjósolta az elnöknek. Sokak szerint emiatt vált Dél-Korea harciasabbá Északkal szemben, mire válaszul Kim Dzsongun még jobban felpörgette a fegyverkezési spirált. Optimista szakértők abban reménykednek, hogy ha a májusi dél-koreai választásokon a baloldal győz, akkor újrakezdődik az Északkal való párbeszéd, és enyhül a feszültség a koreai félszigeten. Kérdés persze, hogy ez érdekében áll-e egyrészt Kim Dzsongunnak, másrészt a Trump-adminisztrációnak.
Észak-Koreában évek óta működik egy külföldi finanszírozású magánegyetem, a Phenjani Tudományos és Technikai Egyetem (PUST). Fő szponzora az evangéliumi keresztények nemzetközi hálózata. Az egyetem az ideológiamentes természettudományok képzésére koncentrál, emellett angol, illetve kínai és német nyelvre is megtanítja a gondosan kiválasztott hallgatókat. Tudni kell, hogy ez zárt, elitképzésre létrejött intézmény, amelyben ráadásul csak fiúk tanulhatnak, lányok nem. A képzés kizárólag angol nyelven folyik, és az oktatók túlnyomó többsége angolszász nyelvterületről érkezik. A YouTube-on jó néhány olyan videó található, amelyen az egyetem volt tanárai Nyugatra visszatérve hitelesen mutatják be az egyetem életét. A CEU elleni orbáni hecckampány fényében mindenesetre érdekes tudni, hogy még Kim Dzsongun is belátja: országának szüksége van legalább egy nyugati színvonalú képzést és jó angoltudást adó magánegyetemre.
